Juhász Gyula: Ady Endrének
Mikor az ősz harmatja megesett,
Mikor véres és aranyos színével
Leng venyigéje homlokod felett.
Mikor az alkonyatban nő az árnyad
S az élet és halál mély titkai
Szívedben könnyre és mosolyra válnak.
Most vagy te nékem igazán a Mester,
Fehér köntösben és piros sebekkel.
Mert nem követ, nem kisér, nem tagad,
Mert maga tud maradni, mint magad!