Juhász Gyula: A repülő dalol
A karcsú szárny és reng a lég.
Már szűk a táj és tűnt az élet
S derengve vár szűz, tiszta kék.
És elcsitulnak a zajok.
A földi lárma lassú ének
S én érzem: szállok és vagyok.
Nem hallom és nem akarom.
Mint rózsa sírra, hull szerelmem
S alél a földi parlagon.
És úgy iszom e kék derűt,
Mint régi őszökön az óbort
S a bút, ez édes keserűt!
Mint hegedűt, mely rég, (be rég!)
Átsírt sikátorok setétjén
Idézve rétek reggelét.
Mely új egek felé repít.
Száműzve lelkem, néma herceg,
Nem nézi vén vidékeit.
Itt égnek új, boldog napok,
Vidám bolygók, dalolva jertek,
Magam is bolygó dal vagyok!
Menyasszonyom csókomra vár.
Embermúláson, életőszön
Keresztül surran e batár.
Hahó halál, föld varja lenn,
Károgjatok a nagy koporsón:
Én itt bolygok már fönn. Amen.