Juhász Gyula: Az örök ballada
Vitték büszke Esztergomba,
Halottan is kimagaslott
S fölnézett a csillagokra.
Sírt az ég, amerre jártak,
Virágai, csillagai
Hervadoztak ősi nyárnak.
Tüzes vassá vált a páncér,
Magyar máglyák mind kihunytak,
Kár ezután ennyi lángér.
Vérharmatos sebe áradt,
Ázsiai messze rónák
Kútfeje is mind kiszáradt.
Messze kanca fölnyerített,
Vörös lőn a hold s a dombon
Száz lidércnek lángja intett.
Négy világtáj fele testét,
Észak, kelet, nyugot és dél
Dögmadara mind kikezdték.
Nézte némán, ült az égben.
Koppány lelke szállt a szélben,
Szállt az éjben, szállt a fényben.
Szállt szívekbe, szállt jövőbe.
Igric ajkán halhatatlan
Sóhajtásunk lőn belőle!