Reményik Sándor: Mikor ünnepet ül...
Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
- Lehet gyászünnep is -
Akit nagyon szeretsz,
Akkor hozzá mehetsz,
Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!
Egész lelket áldozz,
Jaj, csak vele gyakran ne találkozz!
Ne kívánd a házikódba társul,
Örvendj, ha a lelked vadvirágos,
Messze síkján néha hozzád társul.
Örvendj, mikor járhatsz
Bársony-puha karján
Erdők muzsikáló, suttogó avarján.
Vagy ha hegytetőkön,
Meredélyek felett
Vigyázva, szelíd kézzel átvezet.
Völgyben ne lakozzál,
Hegyen találkozzál
Ott társalogj Vele,
Társalgásod imádkozás legyen,
Fénnyel, árnnyal, végtelennel tele.
Soha meg ne csókold, ne öleld meg,
Áhítattal csak a kezét fogd meg.
Közted s közte, mint egy tündérfátyol,
Lebegjen a távol.
S hogy balgán letépjed,
Őrizzen az Isten attól téged!
Forró közelségbe',
Hosszú megszokásba,
Akárminek hívják:
Annak az érzésnek örök a zománca.