Somlyó Zoltán: TÜKÖR
TÜKÖR
Ki az az úr, ki minden reggel
szemembe néz a megkopott tükörből?
S ijedten kapja el fejét,
meglátva ajkamat, mely búra görbül...
Aztán végignézi, amíg
megkötöm sötét nyakkendőmet.
Ki az az úr, ki minden reggel
átenged a fogyó időnek?
szemembe néz a megkopott tükörből?
S ijedten kapja el fejét,
meglátva ajkamat, mely búra görbül...
Aztán végignézi, amíg
megkötöm sötét nyakkendőmet.
Ki az az úr, ki minden reggel
átenged a fogyó időnek?
Ki az az úr, ki minden este
ott les reám a megkopott tükörben?
S megcsóválja búsan fejét,
meglátva vállam, roskatagra törten?
S míg az ágyamba ballagok,
kísér, mint testvért, távolodva...
S mint sírba készülő felé:
felém búcsúja csókját dobja...
ott les reám a megkopott tükörben?
S megcsóválja búsan fejét,
meglátva vállam, roskatagra törten?
S míg az ágyamba ballagok,
kísér, mint testvért, távolodva...
S mint sírba készülő felé:
felém búcsúja csókját dobja...
Csak egyszer nyúlna át keményen
hozzám a tükör sebhelyes üvegjén!
Ragadna torkon szigorún,
őszintén szemembe meredvén:
ne menj tovább oly roskatag!
Nem engedlek! Állj meg! Elég volt!
De útjában áll a tükör:
az élet, ez a sanda fényfolt...
hozzám a tükör sebhelyes üvegjén!
Ragadna torkon szigorún,
őszintén szemembe meredvén:
ne menj tovább oly roskatag!
Nem engedlek! Állj meg! Elég volt!
De útjában áll a tükör:
az élet, ez a sanda fényfolt...
