Tompa Mihály: KEDVESEMHEZ.
Feledni nem fogod,
Háromszinű selyemszalag,
Lánykám! ajándokod;
A kis szalag velem, -
Amelyen, édesem! rokon-
Vonásidat lelem.
Jelenti a fehér,
Amellyel a föld csillogó
Gyémántja föl nem ér; -
A lángolót, a hűt;
Borús egemre ez mosolyg
Vidám tavasz-derűt. -
Felett reményleni:
Hogy birtokod csak engemet
Fog boldogítani.
Mert nem különbözik,
Szivem nektek nagy és örök
Hüséget esküszik.
Szerelme végtelen;
S csak benne ég, mert mondani
Az ajk erőtelen.
S az új korány ha kél,
Ebben csak a kedves leány
S a hon szerelme él;
Imádja Istenét:
Oh! én csak egy imát tudok:
A hon s leány nevét,
Mely szűmben felfakad,
Csak értök fáj, remél, dobog,
Amíg meg nem szakad. -
Te fogd be bús szemem;
Nyugalmat a sír álmain,
Hazám, te adj nekem!