Vörösmarty Mihály: SZONETT EGY BARÁTOMHOZ
A nyájas épség, s kellemek virítnak |
S bennünket gyakran víg örömre hívnak, |
Bátran, Barátom! míg el nem borítnak |
Gyászai a fényt elűző sírnak. |
Ráncok barázdát vájnak bús arcunkon, |
Az épség helyet nem lel tört tagunkon, |
Egyedűl, amit szorgalmunk szerezhet |
Lelkünknek, bús vedrünk záraig követ. |