Vörösmarty Mihály: SZIGETVÁR
Előttem állott roskadozó falad,
Előttem a múlt kor csatái |
S gyászba borúlt ege Hunniának. |
Itt táboroztak népei dölyfösen,
Ott fenn erős, de számra kisded, |
S győzve fogyó hadaink tanyáztak. |
A záporoknak vad zuhanási közt,
Csattogva, sujtva, száz halálban |
Törtek alá rabölő haraggal. |
Népség s vitái győztösek annyiszor,
De ah! - borúlj el gyászhozó nap! - |
A diadal közepett enyésztek. |
A csendes éjnek rémi talán? - Vagy a
Fagyos halálnak váza, vagy bús |
Képe az ősi idők fiának? |
Hős hajdan a vérfergetegek között,
Rémítve villogsz most előmbe |
Századaink sanyarú korából: |
Elszánt komolyság terjedez arcodon,
Lelkedben a szép hír, boszúság |
És kitörő harag ég szivedben. |
Csatátlanul, rosz, gyáva tanács miatt,
Míg téged a veszélyek útán |
Sírba viszen csapodár szerencse. |
Mi nem tudunk már érte csak élni is;
A támadó nap tudja, látja |
A szomorún nyugovó, bününket. |
A hon virultát messze felejteni?
Mikor kerülhet vissza a künn |
Elpazarolt arany és dicsőség? |
Eltörli a nép bajnoki tetteit:
Megdőlnek a fajult vitézek, |
Sírjai hős eleik nevének. |