A légoltalom továbbfejlesztése 1939 és 1941 között
Kárpátalja 1939-es annektálása, majd a második bécsi döntést követően Észak-Erdély visszacsatolása ezekben az országrészekben is megkövetelte a lemaradt légoltalom gyors felzárkóztatását. Azonban a főváros és környéke, illetve Miskolc, Győr, és még néhány nagyobb városhoz viszonyítva a légoltalom kiépítettsége e területeken az erőfeszítések ellenére jelentősen elmaradt. Kivételt csak Kolozsvár és Nagyvárad jelentett, ahol az óvóhelyépítkezés üteme elérte, sőt meghaladta az anyaország átlagát. A többi légvédelmi, légoltalmi feladat végrehajtása párhuzamosan folyt. A legfontosabb városokban kiépítették a légoltalom védett – óvóhelyen – elhelyezett vezetési pontjait – akkori elnevezésük szerint a városok légoltalmi központjait. Az országos légvédelem egységes vezetésére a fővárosban a Gellért-hegyen elkészült az úgynevezett „Szikla központ”, ahonnan a Légvédelem Országos Parancsnoksága a honi vadászrepülők, a honi légvédelmi tüzérség és a légoltalom tevékenységét irányította. Létrehozták a főváros és a nagyobb városok szirénariasztási központjait, rendszereit. Szünet nélkül folyt a kiképzés, kezdve az ifjúság iskolai, illetve a leventemozgalomban való felkészítésétől, az önvédelmi szervezetek lakóházi légoltalmi őrseinek, a Légoltalmi Liga útján való kiképzésén át, egészen a hatósági légoltalmi szervezetekben folyó kiképzésig és a különböző gyakorlatokig. A korabeli sajtó nagy teret szentelt a légoltalom propagandájának és a lakosság felkészítésének. A Magyar Rádió is rendszeres tájékoztató műsorokat sugárzott.
A légoltalom feladatát jelentősen növelte, hogy a győri program gyorsított végrehajtása, majd a fokozott ütemű fegyverkezés az ipar koncentrálódásával és növekedésével jelentős új hadi célpontok jöttek létre. A legfontosabb hadianyaggyártó vállalatok Budapesten, Győrben, Miskolcon, Diósgyőrben és Csepelen települtek.
Budapesten és a peremvárosokban, községekben:
Weiss Manfréd Művek Rt. (repülőgép- és harckocsigyártás, Csepel); Magyar Waggon és Gépgyár MÁVAG (harckocsi és repülőgép); Ganz (harckocsi); Hofherr (tüzérségi vontató); Danuvia Rt. (fegyver); Magyar Optikai Művek (távmérők, távcsövek, lőelemképzők); EMAG – Első Magyar Gépgyár (aknavetők, ellátóeszközök); FÉG – Fémáru Fegyver és Gépgyár Rt. (gyalogsági lőfegyver); Standart Rt. gyár (híradástechnika), Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt. (repülőgép).
Ezek nagy része három ipari körzetben települt: Újpest – Váci út – Angyalföld; Kőbánya – Kispest – Pestszentlőrinc; Soroksári út – Csepel-sziget.
Diósgyőrben a Magyar Waggon és Gépgyár ágyúgyára, Győrben a Magyar Waggon és Gépgyár Rt. repülőgép- és gépjárműgyára termelt.
Részben német (Messerschmitt), részben magyar tőkével vegyes vállalatként Dunai Repülőgépgyár Rt. néven a Csepel-szigeti Horthy-ligeten ekkor kezdték felépíteni az ország legnagyobb repülőgépgyárát (ma Csepel Autógyár Szigetszentmiklóson).
A kőolajipar ugyancsak koncentráltan helyezkedett el (Budapest, Szőny, Almásfüzitő és Pét), a vegyipar szintén (Budapest, Pét, Nitrokémiai Ipartelepek–Balatonfűzfő). A magyar gyógyszervegyészet jelentős volt, a szomszédos országok gyógyszerszükségletei nagy részét is kielégítette.
A hadiipar gyors fejlődését, az új célpontok, veszélyeztetett területek, körzetek kialakulását a következő táblázat is jól illusztrálja (felhasználva: Berend T. Iván–Ránki György: Magyarország gyáripara Bp., 1958. Akadémiai Kiadó hasonló táblázatait, illetve adatait).
42Az üzem nagysága a foglalkoztatott munkáslétszám szerint
|
Üzemek
|
Erőgépek
|
Üzemek
|
Erőgépek
|
száma
|
%
|
LE
|
%
|
száma
|
%
|
LE
|
%
|
1938
|
1943
|
– 20 főig
|
1885
|
51,7
|
89,213
|
11,1
|
1996
|
51,2
|
96,181
|
8,5
|
21– 50
|
864
|
23,7
|
54,665
|
6,6
|
891
|
22,7
|
61,463
|
5,4
|
51–100
|
398
|
10,9
|
48,912
|
5,9
|
421
|
10,7
|
54,052
|
4,8
|
101–500
|
385
|
10,8
|
192,570
|
23,5
|
481
|
12,3
|
285,864
|
25,1
|
501-től
|
109
|
2,9
|
432,703
|
52,9
|
120
|
3,1
|
639,740
|
56,2
|
Összesen:
|
3691
|
100
|
818,063
|
100
|
2909
|
100
|
1137,300
|
100
|
Az üzemek termelési értéke megoszlását mutató adatok, amelyek szerint amíg 1938-ban a 100 munkásnál többet alkalmazó 494 üzem állította elő a teljes ipari termelés 65,8%-át jelentő 2 014 923 000 pengő termelési értéket, az összes 3 044 470 000 pengő értékből, addig 1943-ban, tehát az utolsó „zavartalan” évben a 100 munkásnál többet foglalkoztató 601 üzem, a teljes ipari termelés 73,5%-át jelentő 6 378 914 000 pengő értéket termelt. Az üzemek száma növekedéséhez a visszacsatolt területek is hozzájárultak. Hasonló eredményre jutunk a munkáslétszám vizsgálásánál is. Az eseményekben előrepillantva megjegyezzük, hogy az 500 munkásnál többet foglalkoztató üzemek közel 70%-át érte az 1944. évi angol–amerikai hadászati célú bombázások során közvetlen bombatámadás, illetve ezek közvetett hatásaként különböző mértékű kárt szenvedtek.
A nyugati légi háború – először Nagy-Britannia, majd Németország és Olaszország egyre fokozódó bombázása – tapasztalatai alapján hazánkban több, a totális háború irányába mutató, lényeges jogszabályt fogadtak el. Elsőnek 1940 nyarán meghatározták a személyes légvédelmi szolgálat és a különleges légvédelmi szolgálat fogalmát és tartalmát. E rendelet lényegét a 2. paragrafus (1) pontja rögzíti a legpontosabban: „Személyes légvédelmi szolgálat és különleges légvédelmi szolgálat” címén az arra kötelezett személytől, „képességeinek megfelelő és az igénybevétel célját szolgáló bármilyen testi vagy szellemi munka teljesítése követelhető”. Miután az 1939. II. tc. alapján a jelentősebb üzemeket szinte kivétel nélkül hadiüzemmé nyilvánították, e rendelkezéssel a légvédelmi, légoltalmi feladatok ellátása mellett elsősorban a haditermelés munkaerő-szükségletét biztosították, mivel a munkahelyhez kötötték a munkásokat, tisztviselőket. Továbbá a munkaerő szükség szerinti kényszerátcsoportosítását is lehetővé tették. A haditermelést folytató üzemek élére teljhatalommal rendelkező katonai parancsnokokat neveztek ki, akik a termelés zavartalansága mellett a légoltalomért is feleltek.