1B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
POZSONY, márczius 4-én 1834.
[1]
Kedves barátom! Kölcseynk haza siet, mert testvére árvájának elvesztett pöre honnlétét megkívánja, általa küldöm tehát ezen pár sort.
Helyzetünk naponként komolyabb s noha kilátásink fényesek soha nem valának, remegve látjuk mégis naponként jobban enyészni reményinket. Számunk fogy, mert haszon és mellékes tekintetek sokat elvontak már körünkből; erőnk csügged, mert siker nélkül küzdünk azokkal is, kiknek talán nincs kevesebb okuk szeretni a hazát, mint nekünk, s így a jövendő csak sötét borúval fenyeget. Súlyosan 2érezzük itt nem létedet, mert hiszszük, hogy akkor jobban volnánk, velünk küzdenél, és ha vesztenénk is, együtt fáradni, egymásnak kebelébe önteni a panaszt, édes enyhülést szerezne. Tisztelem azonban elhatározásodat, mert téged a kis Erdély, szabadságunk és nemzetiségünk egykori védfala, még több jussal kívánhat magának, s ott te most még szükségesebb vagy.
Az előleges sérelmek iránt készűlt felírás miatt már kilencz izenetet váltottunk, a barsi követ kijelentését dorgáló rescriptum érdemében pedig ötödször most feleltünk a főrendeknek, de sikertelenűl, az utosló rescriptumra pedig, melyben a május 20-diki felírásra érkezett felírásunkból némely főpontokat kívánnak kihagyatni a főrendek, – a coordinatio fororum – nem sokára kerületi ülésekben bevégződik, most a békebírákról fogunk tanácskozni. De hiszen ezeket te Orosznak vagy Kossuthnak újságleveleiből úgy is bőven tudod.
Ragályinak első fellépése nem kedves hatást tett azért, mert ő két credentionalist mutatott be, két megyétől pedig ugyanazon egy követet (akárki legyen is) elfogadni, a lehető következések miatt veszedelmesnek véltük, azonban az első kedvetlen hatás nem sokára múlni fog. A hevesi dolgok szóba jöttek ugyan, de az általunk sürgetett felírást a többség azon időre halasztotta, midőn Heves e dologban világosítást ad, ez pedig, tudja Isten, mikor lesz.
3A kolozsvári dolgok különféle alakban szárnyalnak itten; annyi azonban minden tudósításokban egyformán adatik elő: hogy a katonaság ártatlan és rendes polgárokat is meggyilkolt, ez pedig már maga elég arra, hogy a cselekedetnek iszonyú vétkessége boszút és fájdalmat szüljön minden jó emberben.
Isten veled, édes barátom. Kölcsey bővebben szól dolgainkról, addig is vedd ezen egy pár sort szíves tiszteletem zálogáúl.
Kívűl: Méltóságos Hadadi Báró Wesselényi Miklós úrnak tisztelettel, Zsibón.
NB: A levél zárlatán ép piros pecsét s alatta Wesselényinek e jegyzése: Vettem márczius 25-én, 1834.
Jegyzet. A Wesselényi-féle levéltárban ez az első levél, mely Deáktól fenmaradt, de bizonyosan nem az első, melyet Deák Wesselényihez írt. A levél végén a kolozsvári dolgok alatt ama szomorú eseményt érti Deák, a mely 1834. év febr. 11-én történt, húshagyókedden. E nap délutánján Juhász tanácsos fia, Albert, pipázva haladt el egy őrkatona előtt, ki az ifjúnak erőszakkal kivette szájából a pipát s ütni kezdé. Erre nagy népcsődület támadt s többeket befogtak. A tömeg Juhász kiadatását követelte s körűlfogta a főőrhelyet. A katonák a népre tüzeltek. A nép egyre növekedett s az ifjúság mind hevesebb s hevesebb lőn s mind élénkebben s erősebben követelte Juhász kiadatását. Gr. Bethlen János tanácsára, a ki mintegy feleútján állítá meg a feldühösödött néptömeget, b. Wesselényi Farkas, gr. Bethlen János, b. Huszár János, s b. Löwenthal egyeneset Jósikához mentek, a ki – mint gondolható – megdöbbent e váratlan hír hallatára. Ez alatt kétfelől két csapat katonaság közeledett, miből új küzdelem támadt, új vér folyt. A küldöttség lejövén Jósikától, ki „becsületszavára fogadta, hogy elégtételt fog szerezni a polgárságnak, a vizsgálatot megindíttatja s ennek gyűlései nyilvánosak 4lesznek” – kezdé a zajt lecsöndesíteni. A dolog vége az lett, hogy a katonaságot elvitték Kolozsvárról leginkább azért, hogy tovább ne legyenek a nép dühének kitéve. Mikor már a gyászos eseményt feledni kezdték: a katonaság visszatért Kolozsvárra s Wesselényi ekkor tartá a polgárvért ontó katonaság ellen kemény szavakban kikelő híres beszédét.