bő
bő – ‘gazdag’: bőségben él, a bőség zavara; ‘bőséges, tágas’; ‘‹főnévként› bőség’: bővében van bornak, búzának. Származékai: bőség, bőséges, bővül, bővít, bővítmény, bővelkedik.
Ótörök szavunk: türk, ujgur, régi oszmán beg (‘herceg, nemesúr’), tehát azonos tőről fakad a jóval később, oszmán-török forrásból átvett bég szavunkkal. A magyar hangalak szabályosan fejlődött beü, böü formákon át, s az ősibb v tövű névszók (pl. kő, tő) csoportjába került. Az ‘előkelő’ ⇨ ‘gazdag’ ⇨ ‘bőséges’ jelentésfejlődés könnyen érthető, és a dús példája is támogatja.
