A prohorovkai páncélosütközet 1943. július 12-én és 13-án | Magyarok a II. világháborúban

A prohorovkai páncélosütközet 1943. július 12-én és 13-án

A szovjet Voronyezsi Front haditanácsa július 10-én úgy értékelte a helyzetet, hogy a déli német csoportosítás már nem rendelkezik számottevő bevethető tartalékkal az Obojany–Kurszk irányban, ezért a további támadáshoz már csak a szárnyak meggyengítése árán biztosíthat további csapatokat és eszközöket. A haditanács ezen véleményét 11-ére virradó éjjel Sztálinnak és a főhadiszállásnak is jelentette. A SZTAVKA jóváhagyása alapján a 15Voronyezsi Front parancsnoksága elhatározta, hogy július 12-én hajnalban – az Orjolnál megindítandó szovjet ellencsapással egy napon – öt hadsereggel, nevezetesen az 1. harckocsihadsereggel, a 6. és 7. gárdahadsereggel, valamint a Sztyeppi Front által tartalékból átadott 5. gárda-harckocsihadsereggel és 5. gárdahadsereggel hatalmas ellencsapást mér a német 4. páncéloshadseregre. Az ellencsapást, amelybe a 40. és a 69. hadsereg erőinek egy részét is bevonták volna, a tervek szerint a 2. légi hadsereg és a 17. légi hadsereg erőinek egy része, valamint további távolbombázó kötelékek támogatnák. A szovjetek célja az volt, hogy a beékelődött német II. SS- és XXXXVIII. páncéloshadtestet bekerítsék és megsemmisítsék. Vatutyin hadseregtábornok, a Voronyezsi Front parancsnoka úgy határozott, hogy Prohorovkán kívül ellencsapások egész sorát méri a német csapatokra. Az 1. harckocsihadseregnek és a 6. gárdahadsereg egy részének Melovoje–Berezovka körzetéből, az 5. gárda-harckocsihadseregnek és az 5. gárdahadsereg részeinek pedig Prohorovka körzetéből kellett megindulnia Jakovlevo felé.

E szovjet ellencsapásban a főszerepet P. A. Rotmisztrov altábornagy 5. gárda-harckocsihadserege játszotta. A hadsereg B. Sz. Baharov vezérőrnagy 18. és I. F. Kiricsenko vezérőrnagy 29. harckocsihadtestéből, illetve B. M. Szkvorcov vezérőrnagy 5. gárda-gépesítetthadtestéből állt. A harckocsihadsereget A. F. Popov vezérőrnagy 2. harckocsi- és V. M. Badanov vezérőrnagy 2. gárda-harckocsihadtestének összesen 200 harckocsijával is megerősítették. Rotmisztrov altábornagy július 11-én ennélfogva 793 harckocsival és 37 önjáró löveggel rendelkezett. A szovjet páncélosok közül 501 darab a 76,2 mm-es löveggel felszerelt T–34 típusú harckocsi volt, de jelentős mennyiségű, 261 darab T–60 és T–70 típusú harckocsi is tartozott az 5. gárda-harckocsihadsereg állományába. A nehézharckocsi-ezredek fegyverzetében 31 darab Churchill III és néhány KV–1 nehézharckocsi is megtalálható volt. Az önjáró lövegek zöme a 29. harckocsihadtestben volt. A tartalékból előrevont 5. gárda-harckocsihadsereg csapatai 330-380 kilométernyi erőltetett menet után Prohorovka körzetében gyülekeztek. A német II. SS-páncéloshadtest felderítése ugyan feltételezte, hogy a szovjetek Prohorovka körzetében erősítéseket vontak össze, de az 5. gárda-harckocsihadsereg egységeit korabeli hadinapló tanúsága szerint nem tudták beazonosítani.

A július 11-én napközben és este vívott harcok felborították a Voronyezsi Front parancsnokának terveit a 12-én hajnalra tervezett ellencsapással kapcsolatban. A német csapatok az 1. harckocsi, a 6., 7. és 5. gárdahadsereg magasabbegységeit ugyanis olyan kedvezőtlen állásokba szorították vissza, ahonnan a tervek szerint ezek már nem támogathatták Rotmisztrov altábornagy erőit. A harcok neheze ebből kifolyólag a megerősített 5. gárda-harckocsihadseregre várt.

Július 11-én este a II. SS-páncéloshadtest három hadosztálya is megkapta másnapi feladatait. A Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztálynak a hadtest északi balszárnyán virradat után az általa tartott hídfőből északkelet felé támadva el kellett érnie a Prohorovka–Kartasevka útvonalat. A hadosztály egyes részeinek a Pszjol folyó völgyében fekvő településeket kellett megtisztítania. Középen, Prohorovkától nyugatra a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztálynak Sztorozsevoje és Jamki között nyugat-északnyugat felé kellett támadnia, majd miután a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály a LSSAH balszárnyát a Pszjol folyó mentén biztosította, közösen kellett folytatniuk a támadást Prohorovka és a 254,4-es magaslat birtokbavételére. Eközben a déli jobbszárnyon a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály a tervek szerint a LSSAH jobbszárnyát fedezve felgöngyölíti a szovjetek állásait Vinogradovka és Ivanovka között, majd biztosítja az Ivanovka–Pravorot délnyugat – Sztorozsevoje kelet vonalon húzódó új arcvonalat. A feladat végrehajtásához 1943. július 11-én este a következő bevethető páncélos-állomány állt a II. SS-páncéloshadtest rendelkezésére:

Seregtest	Panzer II	Panzer III	Panzer IV	Tiger E	Bef. Panzer	T–34	StuG. III	Összesen:
LSSAH SS-pcgr.-ho.	4	5	47	4	7	–	kb. 25	67+25
DR SS-pcgr.-ho.	–	34	18	1	7	8	kb. 25	68+25
T SS-pcgr.-ho.	–	54	30	10	7	–	kb. 20	101+20
Összesen:	4	93	95	15	21	8	kb. 70	306

A nemzetközi és hazai szakirodalom zöme ezzel szemben a II. SS-páncéloshadtest július 12-i páncélos-állományát illetően a fent közölt mennyiségnek csaknem a kétszereséről, mintegy 600 támadó harckocsiról és rohamlövegről tesz említést.

Rotmisztrov altábornagy, az 5. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka július 12-én Prohorovkától nyugatra, illetve délnyugatra csupán négy harckocsihadtestét vetette be. Az 5. gárda-gépesítetthadtest először tartalékban állt, majd 12-én a déli órákban a hadtest zömét képező 11. gárda- és 12. gárda-gépesítettdandárt a szorult helyzetbe került 69. hadsereg sávjában a német III. páncéloshadtest ellen, tehát nem Prohorovkánál alkalmazták. Az előzőekben említett 861 darab szovjet páncélosból ezért az 5. gárda-gépesítetthadtest 212 harckocsija és 16 önjáró lövege levonandó, s mintegy 100 újabb harckocsi is, melyeket az 165. gárda-harckocsihadsereg ugyancsak a 69. hadsereg sávjában vetett be. A 69. hadsereg sávjában fenyegető veszély elhárítására az 5. gárda-harckocsihadsereg állományából K. G. Trufanov tábornok parancsnoksága alatt ugyanis kikülönítettek egy csoportosítást, amely lövész-, tüzér- és motorkerékpáros alegységek mellett az 5. gárda-gépesítetthadtest 71 T–34, illetve 29 T–70 és T–60 harckocsijával, az 53. önálló gárda-harckocsiezred 21 KV nehézharckocsijával és a 2. gárda-harckocsihadtest 26. gárda-harckocsidandárával rendelkezett.

Ennek következtében Rotmisztrov altábornagy 12-én reggel a prohorovkai irányban négy harckocsihadtestében, mintegy 500 harckocsival és önjáró löveggel indította meg támadását a közel 300 német SS-páncélos ellenében. Július 12-én estig megközelítőleg 800, a szovjet tartalékokkal együtt legfeljebb 900 szovjet és német páncélos csapott össze Prohorovka nyugati és délnyugati körzetében, s közel sem 1200 vagy 1500 harcjármű, mint ahogy ezt a korábbi feldolgozások zömében olvashattuk.

A szovjet harckocsizók határozott parancsot kaptak arra, hogy a lehető legnagyobb sebességgel rohamozva, minél hamarabb zárkózzanak fel a németek harcrendjére és kényszerítsék közelharcra a német páncélosokat. Ez azonban kétélű fegyvernek bizonyult. A megparancsolt harceljárás lélektani alapja a szovjetek “Tigris-félelme” volt, vagyis az a felismerés, hogy a Tiger E 8,8 cm-es L/56-os hosszú csövű harckocsiágyújából kilőtt páncélgránát akár 1500 méternél nagyobb távolságról is átüthette a T–34 homlokpáncélzatát. Csakhogy július 12-én a II. SS-páncéloshadtest összesen 15 bevethető Tiger E nehézharckocsival rendelkezett, s ebből 10 darab a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály állományába tartozott. A bevethető német páncélosok majdnem egyharmada, 93 darab viszont Panzer III volt, melyek kezelőszemélyzetének a szovjetek nem is tehettek volna nagyobb szívességet, mint azt, hogy minél gyorsabban és minél közelebb jöttek. A 95 Panzer IV és a mintegy 70 StuG. III 7,5 cm-es hosszú csövű lövegei 1000 méterről már 8 cm-es páncélzatot is átütöttek, de minél közelebb jöttek a szovjetek, a páncélgránátok annál nagyobb energiatartalékkal rendelkeztek a páncél átütése után. A célban kifejtett hatásukat ez növelte meg. A tapasztalatok szerint emiatt “gyakran felrobbant a lőszer, a robbanás ereje pedig leszakította, és messzire hajította a páncéltornyot a megsérült gépekről”. Mivel a szovjet harckocsik a nagy sebességgel való előretörés érdekében menetből tüzeltek, jóval pontatlanabbul lőttek, mint a németek rövid megállásokból tüzelő páncélosai.

1943. július 12-én hajnali 3 óra 15 perckor Veszelij település felől déli irányban zászlóalj erejű szovjet támadás bontakozott ki, amely nyomán Vasziljevkában heves helységharcra került sor. A LSSAH páncélosai ekkor már heves tűzharcot vívtak a Petrovkától délnyugat felé mozgó szovjet 18. harckocsihadtest harckocsijaival. “Hajnali 5 óra körül a LSSAH páncélosok erős zaját jelentette saját arcvonal1 előtt.” A szovjet légierő tevékenysége fokozódott. Az SS-páncélgránátos-hadosztályok harccsoportjait hamarosan szovjet bombázó- és csatarepülő-kötelékek támadták. Reggel 6 óra után a szovjet tüzérség lövegei és sorozatvetői is erős zavarótüzet lőttek, amely 8 óra körül 15 perces tűzcsapásban koncentrálódott.

Ezt követően 8 óra 30 perckor megindultak az 5. gárda-harckocsihadsereg hadtestei is. A jobbszárnyon a 18. harckocsihadtest a Pszjol folyó déli partja mentén lendült támadásba, a 29. harckocsihadtest dandárai középen, a Prohorovkától délnyugatra vezető út- és vasútvonal két oldala mentén rohamoztak, a balszárnyon pedig a 2. harckocsi- és 2. gárda-harckocsihadtest erői törtek a német állások felé. A keskeny, dombos, átszeldelt terepet északról a Pszjol folyó határolta, egy vasúti töltés pedig Prohorovka előtt kettéosztotta azt. A szovjet páncélosok a sztyeppen magányos ligetek és cserjések takarásában, csoportokban mozogva nyomultak előre.

Az aznapi harcfeladatai végrehajtására ugyancsak meginduló II. SS-páncéloshadtest erői egymás után ütköztek támadó szovjet harckocsi-csoportosításokba. A LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály erőit a hadosztály jelentése szerint 9 óra 15 perctől Jamki, Prohorovka és Petrovka felől a szovjet 29. harckocsihadtest és a 18. harckocsihadtest első támadó hullámának 115 páncélosa támadta meg, amelyeket a 9. gárda-légideszant-hadosztály gyalogsága támogatott. Ezzel kezdetét vette a második világháború legnagyobb páncélosütközete. Alig negyven perc múlva, 9 óra 55 perckor a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály is arról küldött jelentést, hogy Mihajlovka felől a szovjetek lövészalakulatok – páncélosok, nevezetesen a 18. harckocsihadtest részeinek támogatásával – nyugati irányban támadásba lendültek. Az SS-páncéloshadtest harmadik seregtestét, a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztályt saját jelentése szerint 11 óra 40 perc körül Kalinyin körzetében érte először a szovjet 2. és 2. gárda-harckocsihadtest támadása. Az utóbbi SS-páncélgránátos-hadosztály visszaverte a szovjet támadásokat, majd 17 óra körül jelentette, hogy elfoglalta Sztorozsevojét. A LSSAH addig fedezetlen jobbszárnyát ezáltal már a Das Reich SS-hadosztály fedezte.

A II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának bejegyzései szerint a felhős égbolt alatt kibontakozó ütközet nem kizárólag páncélosok között folyt. Több esetben támogatták a szovjet harckocsidandárokat lövészalakulatok, vagy éppen fordítva, a lövészzászlóaljak támadtak harckocsi-támogatással. A német páncélosok is gyakran támaszkodtak hadosztályaik páncélgránátos-gyalogságára, elsősorban a hadosztályok egy-egy Sd.Kfz. 251 típusú lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-zászlóaljának támogatására. A tábori és páncéltörő tüzérség, valamint a légierő mindkét oldalon teljes erőkifejtéssel vette ki részét a csapatok harctevékenységéből. Július 12-én és 13-án a német VIII. repülőhadtest a kedvezőtlen időjárás miatt a földi célpontokat elsősorban a csatarepülőgépekkel támadhatta.

A tömegesen támadó szovjet páncélosokról a hatalmas tűzviharban a németek sokszor a szó szoros értelmében választották le a deszantként felkapaszkodott támogató gyalogságot. A szovjetek ennélfogva hiába értek el kisebb betöréseket, a német páncéloscsoportok, vagy éppen a német páncélgránátosok felszámolták azokat. Ez történt például a LSSAH arcvonalán is, amikor a 252,2-es magaslatnál a szovjet páncélosok betörtek a német vonalakba, de a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj 17Jochen Peiper SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt olyan sikeres ellenlökést indított, hogy 11 óra 15 percre teljesen felszámolta a betört szovjet erőket. A helyszínen több mint 40 szovjet páncélost semmisítettek meg, főleg tapadó aknával és puskagránáttal közelharcban.

Este 7 óra után a német felderítés Petrovkától közvetlenül délkeletre újabb 100 páncélost észlelt. Ezek nagy valószínűséggel az 5. gárda-gépesítetthadtest utolsó tartalékként itt bevetett 24. gárda-harckocsidandárának és 10. gárda-gépesítettdandárának harcjárművei voltak, amelyeket Rotmisztrov altábornagy részben a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály, részben a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály erői ellen vetett be.

A II. SS-páncéloshadtest 19 óra 50 perckor a 4. páncéloshadseregnek leadott napijelentése szerint a kora reggeli órák óta páncélosokkal és lövészalakulatokkal folyamatosan vezetett szovjet támadások elsősorban a LSSAH és a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztályok állásait érték. A hadtest értékelése szerint a szovjetek egyértelmű célja a LSSAH Prohorovka felé előretört részeinek elvágása, illetve a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály által tartott hídfő visszaszorítása volt. Néhány – ellenlökéssel felszámolt – szovjet betörést leszámítva az eredeti arcvonal az SS-páncéloshadtest csapatainak birtokában maradt. A szovjet támadások azonban a jelentés idején is folytatódtak. A hadtest csapatai addig – nem végleges adatok szerint – 244 szovjet páncélos kilövését jelentették.

Este tíz órakor a II. SS-páncéloshadtest alakulatai megkapták másnapi feladataikat. A Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály, miután visszaszorította a 2. és 2. gárda-harckocsihadtest erőit, arra kapott parancsot, hogy az elért vonalon állásokat építsen ki és álljon készen, hogy rohamlövegeit esetleg a déli szomszéd 167. gyaloghadosztály ellenlökéseinek támogatására alkalmazza. A LSSAH csapatait szintén az elért terepszakasznak főharcvonallá (Hauptkampflinie) való kiépítésére utasították, illetve fel kellett készülniük, hogy a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály tervezett támadásának sikere esetén a saját balszárnya előtt elhelyezkedő szovjet erőket a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztállyal közösen semmisítsék meg. Ezzel összhangban a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály jobbszárnyának, vagy legalább páncélozott harccsoportjának a Pszjoltól északra, a folyó völgyében északkeleti irányban kellett támadást indítania, majd miután elérte a Beregovoje–Kartasevka útvonalat, a Pszjol folyón délkeleti irányban átkelőt kellett létesítenie, és a LSSAH részeivel együttműködésben a Petrovka délkeleti és délnyugati körzetében lévő szovjet erők megsemmisítését kapta feladatul.

A sötétség beálltával a prohorovkai páncélosütközet még nem ért véget. Sőt, a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály 22 óra 45 perckor jelentette, hogy páncéloscsoportja – szoros harcérintkezésben a szovjet harckocsi-egységekkel – elérte a Beregovoje–Kartasevka vonalat, noha ezt csak 13-án kellett volna teljesítenie, és éjszakára lezárta azt. Az SS-hadosztály részeinek Vasziljevkát és Andrejevkát is sikerült elfoglalniuk. A prohorovkai páncélosütközet első napja 12-én késő este ezáltal német támadással ért véget. A másik két SS-hadosztály arcvonalán addigra elcsitultak a harcok, és a megszilárdult vonalak mentén viszonylag nyugalmas éjszaka következett.

A dél felől érkező Kempf-seregcsoport III. páncéloshadtestének éle, a 6. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja és az 503. nehézpáncélos-osztály 12-én Rzsavec körzetében harcolt. A német páncélosok légvonalban mindössze 17 km-re voltak a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztálytól.

Július 13-án a kora reggeli órákban a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály páncéloscsoportját nagy erejű szovjet támadás érte. A támadásban minden bizonnyal részt vett az 5. gárda-gépesítetthadtest maradéka is, amelyet az SS-páncélgránátos-hadosztály elért betörésének feltartóztatására még 12-én este Petrovka körzetébe dobtak át. Mivel a németek páncélosaikat mozgó tartalékként kívánták megőrizni, inkább visszahúzódtak a hadosztály által tartott hídfőbe. A német légi felderítés 8 óra körül Petrovka körzetében 120 szovjet páncélost észlelt.

Reggel 7 órától a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály arcvonalán hét harckocsi támogatásával a szovjet gyalogság indított támadást. A támadást visszaverték, de ezt követően a II. SS-páncéloshadtest egész arcvonalát egész nap kisebb-nagyobb szovjet támadások érték. Az SS-hadtest hadinaplója szerint a 12-én tapasztaltaktól eltérően a szovjetek inkább erősebb lövészkötelékekkel operáltak, amelyeket szüntelenül a német állások ellen hajszoltak, mialatt a már kisebb mennyiségben bevetett szovjet páncélosok távolabbról, csak tüzükkel támogatták azok rohamait.

Délelőtt 10 órakor a Totenkopf SS-páncélgránátos-hadosztály jelentette, hogy páncéloscsoportját a 226,6-os magaslat mögé vonta vissza. Ezzel egy időben Veszelij felől déli irányban a szovjet 1. harckocsihadsereg 31. harckocsihadteste a gyalogságot támogatva támadást indított. Ez ugyan helyi betöréshez vezetett, de gyors felszámolása után az SS-hadosztály csapatai a hídfőt is megtartották. A LSSAH páncéloscsoportjának aznapi északi irányú támadását 10 óra 30 perckor le kellett állítani, kelet felé ugyanis jól kiépített szovjet páncéltörő körletbe ütközött, amelyet páncéltörő ágyúk és beásott harckocsik alkottak. A németek a Das Reich SS-páncélgránátos-hadosztály védőkörzetéből, a Pravoroty körüli magaslatok birtokbavételére is terveztek egy páncélostámadást, de végül a kedvezőtlen terepviszonyokra hivatkozva elálltak ettől. Este 19 óra 30 perckor – mintegy a nap lezárásaként – az utóbbi SS-páncélgránátos-hadosztály jelentette, hogy az Ivanovkától másfél kilométerre északra fekvő erdősávot elfoglalta. Csapatai főleg a szovjet gyalogsággal és csak kevés páncélossal találták magukat szemben.

Kétnapi szakadatlan harc után a II. SS-páncéloshadtest csapatai lényegében ugyanazon a vonalon álltak, mint 11-én este. A németek tehát nem jutottak sokkal közelebb Kurszkhoz, de a szovjet ellencsapás is kudarcba fulladt, mivel nem sikerült bekeríteni és megsemmisíteni a betört német páncéloserőket. A felek egyike sem ürítette ki a harcteret, így ebből a szempontból a prohorovkai páncélosütközet döntetlennek tekinthető. Ha azonban az okozott és elszenvedett veszteségeket vizsgáljuk, más következtetésre juthatunk. A németek ugyanis a Voronyezsi Front egyetlen közeli harckocsi-tartalékát, az 5. gárda-harckocsihadsereget 18is harcra kényszerítették. Még Rotmisztrov altábornagy is elismerte, hogy csapatainak “csapásmérő ereje Prohorovka körzetében jelentősen meggyengült”.

Mi jelent az, hogy “jelentősen”? Nos, a II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának 13-i bejegyzése szerint, azaz az összes jelentés beérkezése és összesítése után az SS-páncélgránátos-hadosztályok július 12-én 276 szovjet páncélost lőttek ki és egyet zsákmányoltak. A másnapi harcok során német adatok szerint újabb 144 szovjet harckocsi és önjáró löveg esett áldozatul az SS-csapatoknak. Ennélfogva a németek szerint a szovjetek 421 kilőtt páncélost veszítettek két nap alatt. Ez a mennyiség azokat a szovjet páncélosokat is tartalmazta, amelyek nem semmisültek meg, csupán kisebb-nagyobb javításra szorultak, de átmenetileg kiestek a további harcokból. Az 5. gárda-harckocsihadsereg a prohorovkai ütközet után 377 kijavíthatatlan saját harckocsit és önjáró löveget jelentett. Rotmisztrov ezt nevezte “jelentős” meggyengülésnek. Július 12-én a legtöbb szovjet páncélost, 90 darabot a LSSAH SS-páncélgránátos-hadosztály Panzer IV harckocsikkal felszerelt 1/II. SS-páncélososztálya lőtte ki, melynek parancsnoka Martin Gross SS-Sturmbannführer volt.

Helytálló-e a szovjet hadtörténetírás azon állítása, miszerint a németek Prohorovka körül csupán július 12-én 350 páncélost és 10 ezer katonát veszítettek? Ehhez ismét meg kell vizsgálni a páncéloshadtest július 13-án este bevethető páncélos-állományát:

Seregtest	Panzer II	Panzer III	Panzer IV	Tiger E	Bef. Panzer	T–34	StuG. III	Összesen:	Veszteség
LSSAH SS-pcgr.-ho.	4	5	31	3	7	–	kb. 20	50+20	22+kb. 5
DR SS-pcgr.-ho.	–	43	20	1	8	11	kb. 20	83+20	kb. 10+5
T SS-pcgr.-ho.	–	32	17	0	5	–	kb. 20	54+20	47
Összesen:	4	80	68	4	20	11	kb. 60	kb. 247	kb. 89

A II. SS-páncéloshadtestnek a kétnapos küzdelem alatt tehát kb. 89 harckocsija és rohamlövege esett ki. Ez a 12-én bevetett 306 darab SS-páncélosnak csupán 29 százalékát jelentette. Ennek a mennyiségnek is csak töredéke lehetett megsemmisült harcjármű – egyes források szerint mindössze három páncélos –, hiszen a II. SS-páncéloshadtest 1943. július 5. és 23. között összesen öt Panzer III, 23 Panzer IV, három Tiger E harckocsit és öt StuG. III rohamlöveget, azaz 36 kijavíthatatlan páncélost veszített. Az SS-csapatok személyi veszteségeit illetően, a 10 ezer főnyi veszteség egyetlen napon már csak azért is lehetetlen, mert a hadtest 1943. július 5. és 16. közötti veszteségét is “csak” 196 tisztben, illetve 6232 altisztben és legénységi állományú katonában, összesen 6428 főben állapították meg.

A szovjet vezérkar főnöke, A. M. Vaszilevszkij marsall, személyesen is tanúja volt a július 12-i és 13-i Prohorovka körüli eseményeknek, ugyanis Sztálin az 5. gárda-harckocsihadsereg csapataihoz küldte. A harcok után egy nappal, 14-én írásbeli jelentést küldött Sztálinnak, amelyet emlékiratában idéz is:

“Tegnap [július 13-án – a szerzők] Prohorovkától délnyugatra figyeltem a 18. és 29. harckocsihadtestünknek a több mint 200 német páncélos elleni harcát, amelyben több száz lövegünk és minden rendelkezésünkre álló ‘Katyusá’-nk is részt vett. A harcmezőt egy óra alatt elborították az égő német és saját harckocsijaink.

A harc két napja alatt a 29. harckocsihadtest gépeinek 60 százaléka, a 18. harckocsihadtest gépeinek pedig mintegy 30 százaléka véglegesen vagy ideiglenesen üzemképtelen lett. Az 5. [gárda – a szerzők] gépesített hadtestnek jelentéktelen veszteségei voltak. Még holnap [július 15-én – a szerzők] is fenyeget az a veszély, hogy az ellenséges harckocsik [a Kempf-seregcsoport III. páncéloshadteste – a szerzők] dél felől áttörnek Sahovo, Avgyejevka és Alekszandrovka körzetébe.”

Vaszilevszkij marsall szavaiból egyértelműen kiderül, hogy a szovjetek még a prohorovkai páncélosütközet után is tartottak a németek további előretörésétől. Ráadásul a Dél Hadseregcsoport területén – jóllehet nem Manstein, hanem az OKH tartalékában – még volt egy érintetlen páncéloshadtest is. Walther Nehring páncélos tábornok XXIV. páncéloshadteste Harkovtól délnyugatra állomásozott, állományában a 67 harckocsit magában foglaló 17. páncéloshadosztállyal, valamint a 45 harckocsival rendelkező Wiking SS-páncélgránátos-hadosztállyal. A 23. páncéloshadosztály 66 páncélossal éppen beérkezőben volt. Manstein a döntés kikényszerítésére a XXIV. páncéloshadtest két hadosztályát a “Zitadelle” hadművelet déli szektorában 13-án be is vetette volna, Hitler és az OKH azonban nem adott erre engedélyt. Aggódtak a német 6. hadsereg Mius és a Donyec folyók mögött húzódó állásainak épsége miatt. Mint később kiderült, joggal.

Miközben Prohorovkánál még tartott a páncélosütközet, július 13-án a Dél és Közép Hadseregcsoportok főparancsnokai, Manstein és Kluge tábornagyok Hitler főhadiszállására repültek, hogy megbeszéljék a kialakult helyzetet. Manstein később erre így emlékezett:

“A július 13-i megbeszélés Hitler bejelentésével vette kezdetét, miszerint a szicíliai helyzet, ahol a nyugati hatalmak július 10-én partra szálltak, kiéleződött. Az olaszok egyáltalán nem harcoltak. A sziget elveszítése valószínű. 19Az ellenfél következő lépése egy balkáni vagy dél-olaszországi partraszállás lehet. Új hadseregek létrehozása vált szükségessé Olaszországban és a Balkán nyugati felében. A keleti frontnak ehhez erőket kell leadnia, így a ‘Zitadelle’ nem folytatható. Pontosan az a helyzet állt elő, amelynek eshetőségére én május 4-én Münchenben felhívtam a figyelmet, amennyiben a “Zitadelle”-t elhalasztanák.”

Nemcsak a távoli Földközi-tenger térségében történtek olyan események, amelyek a német katonai vezetést meghatározó döntés elé állították. Július 12-én ugyanis a szovjetek “Kutuzov” fedőnéven Orjol irányában két front erőivel támadást indítottak Model csapatainak balszárnyától északra, a 2. páncéloshadsereg állásai ellen. A támadók rövidesen három helyszínen is mélyen betörtek a német vonalakba. Emiatt az amúgy is kifulladt 9. hadsereg még bevethető páncélosainak zömét át kellett csoportosítani a fenyegetett arcvonalszakaszra. Kluge kizártnak vélte, hogy a 9. hadsereg ebben a helyzetben folytassa támadását, és a csapatok visszavonását szorgalmazta.

Manstein ennek ellenére még látott esélyt arra, hogy a Kempf-seregcsoportnál bevetett XXIV. páncéloshadtesttel délen a remélt sikert kiharcolják, és ezzel legalább a “Zitadelle” felét végrehajtsák. A tábornagy a hadtestet a Donyec menti állások fenyegetettsége miatt végül mégsem kapta meg. A Dél Hadseregcsoport azt az utasítást kapta, hogy meglévő erőivel korlátozott célú támadásokban verje szét a vele szemben álló szovjet csoportosítást, és ezzel tegye lehetővé jelentősebb német erők kivonását. Ezen támadásokból azonban már semmi sem valósult meg. Július 17-től a 4. páncéloshadsereg páncéloshadtesteit is át kellett csoportosítani a Miusz és a Donyec menti arcvonalszakaszra, mert a szovjetek a 6. hadsereg ellen is támadást indítottak. Július 18-tól aztán július 5-i megindulási állásaik felé Hoth vezérezredes és Kempf tábornok csapatai is megkezdték visszavonulásukat. A “Zitadelle” hadművelet ezzel kudarcba fulladt. A hadászati kezdeményezés a keleti hadszíntéren a szovjetek kezébe került.

A német csapatok, amelyek délen 35 km-t, északon azonban mindössze 14 km-t nyomultak előre, a “Zitadelle” hadműveletben az alábbi veszteségeket szenvedték:

Alakulat	Halott és eltűnt	Sebesült	Élőerő-veszteség összesen	Százalékos arány	Megsemmisült páncélos	Százalékos arány
9. hadsereg	Nincs adat	Nincs adat	20 ezer 720 fő	7,7 %	Kb. 130	Kb. 11 %
4. pc. hadsereg	2587 fő	10 ezer 874 fő	13 ezer 461 fő	6 %	215	14 %
Kempf-seregcsoport	3159 fő	12 ezer 482 fő	15 ezer 641 fő	12,4 %
Összesen	Nincs adat	Nincs adat	49 ezer 822 fő	8 %	Kb. 345	Kb. 12,5 %

Ahogy érzékelhető, a német páncéloscsapatok a háború utáni szovjet szakirodalom állításaival ellentétben egyáltalán nem szenvedtek megsemmisítő veszteségeket. Noha a német támadó hadművelet kétségtelenül kudarcba fulladt, és számos német harckocsi, illetve rohamlöveg vált átmenetileg harcképtelenné, a Wehrmacht közel sem “vérzett el” a kurszki ívben.

Noha a német támadás északon már július 11-én, délen pedig július 16-án összeomlott, a szovjetek a kurszki csata védelmi szakaszát a Voronyezsi Front szakaszán csak július 23-án tekintették befejezettnek. A Vörös Hadsereg a német támadás megállítása során – szovjet adatok szerint – az alábbi veszteségeket szenvedte:

Alakulat	Halott és eltűnt	Sebesült	Élőerő-veszteség összesen	Százalékos arány	Megsemmisült páncélos	Százalékos arány
Központi Front	15 ezer 336 fő	18 ezer 561 fő	33 ezer 897 fő	4,7 %	381	23,7 %
Voronyezsi Front	27 ezer 542 fő	46 ezer 350 fő	73 ezer 892 fő	11,8 %	1233	35,5 %
Sztyeppi Front	27 ezer 452 fő	42 ezer 606 fő	70 ezer 58 fő	12,2 %
Összesen	70 ezer 330 fő	107 ezer 517 fő	177 ezer 847 fő	9,3 %	1614	31,7 %

20A szovjet élőerő-veszteséggel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a teljes állomány mintegy egynegyedét a harcokban nem is alkalmazták. Ha csak – ahogy a németek esetében – a valóban bevetett alakulatokat vesszük figyelembe, a veszteségi arány már nagyságrendekkel magasabb. A védelemben részt vett szovjet hadosztályok és hadtestek gyakorlati embervesztesége 20-70 százalék között mozgott. Német jelentések alapján a Voronyezsi és Sztyeppi Front majdnem 55 ezer főnyi végleges élőerő-veszteségéből több mint 24 ezer katona került német hadifogságba. Az északon harcoló szovjet harckocsi-csapatok aránylag kis veszteségekkel állították meg a német 9. hadsereget. Jóllehet, ezen belül a 2. harckocsihadsereg páncélosainak több mint fele került veszteséglistára. Délen a Voronyezsi és a Sztyeppi Front Manstein csapataival szemben július 16-ig együttes állományának több mint egyharmadát veszítette el. A németek itt 1233 szovjet páncélost megsemmisítettek, további 655 harckocsit és önjáró löveget pedig megrongáltak. A Voronyezsi Front elveszített többek között 1605 löveget, 1734 aknavetőt, 3247 páncéltörő puskát, 35 ezer PPS–41 géppisztolyt, 40 ezer 500 puskát, valamint 347 repülőgépet is. A szovjet légierő teljes vesztesége saját adatai szerint 459 repülőgép volt, de egyes források szerint ez csak a német vonalak mögé zuhant vagy kényszerleszállt repülőgépek mennyisége. A meglehetősen szigorú légigyőzelem-igazolási rendszert működtető Luftwaffe keleten július 5. és 19. között 2344 szovjet repülőgép lelövését jelentette.

Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir