A fordulat

Full text search

A fordulat
Az angol légierő, miután teljesen magához tért, 1942-től szisztematikusan támadta a német célpontokat. A Bomber Command (Bombázórepülő-parancsnokság) először a „könnyebb” célpontnak tekintet városok elleni szőnyegbombázásokat erőltette. Március 28-29-én 234 bombázó elpusztította Lübeck belvárosát, de hasonló sorsra jutott áprilisban Rostock is.
Május 30-31-én Köln ellen több mint 1000 bombázót vetettek be. Ezek a bombázások hasonló eredményeket tudtak felmutatni: súlyos veszteség a polgári lakosság körében, és minimális a német hadiipar szempontjából.
1942. augusztus 17-én az amerikai bombázók is megjelentek Európa egén.
1943-ban a Bomber Command hadműveleti terveiben a következő célok szerepeltek: először el kell pusztítani a német hadiipar fellegvárát, a Ruhr-vidéket, majd szét kell rombolni a legfontosabb szállítási útvonalakat, és végül meg kell semmisíteni a politikai és közigazgatási központot, Berlint. A légi hadművelet első lépéseként március 5-én Essent támadta több mint 400 repülőgép, majd júliusig további 43 légitámadást hajtottak végre. Az egyre erőteljesebb támadások már komolyan érintették a hadiipart is, főleg a Rajna-Vesztfáliát ért bombatámadások miatt. Ez év januárjától egyre több amerikai bombázó csatlakozott a németországi támadásokhoz. Az amerikai vezetés elgondolása az volt, hogy a német hadiipar szétrombolásával és a gazdaság szétzúzásával térdre tudják kényszeríteni Németországot Az amerikaiak főleg Brémát, és a környékén elhelyezett tengeralattjáró-üzemeket és repülőgépgyárakat támadták, továbbá megkezdték a vegyipari üzemek és a golyóscsapágy-gyárak elleni megsemmisítő csapásokat is.
1943. július 10-én az amerikai-angol főparancsnokság kihasználva a német főerők Kurszk alatti összpontosítását, partraszállást hajtott végre Szicíliában, és végeredményben megnyitott egy második frontot a németek egyik legérzékenyebb pontján.
Szicília inváziója előtt az északnyugat-afrikai szövetséges légierő gépei több mint 5000 bevetést hajtottak végre a Tunézia és Szicília közötti tengerszorosban található Pantelleria nevű sziget ellen. A szövetségesek 6500 tonna bombát dobtak le a célpontra, amelyet a fasiszta sajtó „Olasz Gibraltár”-ként emlegetett. Ezek a bombázások morálisan annyira megtörték a szigeten védekező olasz csapatokat, hogy az első brit partra szálló erőknek azonnal megadták magukat. Támadták továbbá a szövetségesek a nagyobb déli városokat, vasúti csomópontokat is.
Von Richthofen tábornagy, a 2. német légiflotta parancsnoka, 1943 júliusában közel 1850 repülőgéppel rendelkezett a Földközi-tengernek ebben a térségében, igaz, ebből még 1000 sem volt hadra fogható. A szövetségesek a légi fölény megtartása mellett a legnagyobb figyelmet az ellenséges repülőterek mielőbbi birtokbavételére fordították, ami tovább nehezítette a tengelyhatalmak helyzetét. 12 hónap alatt a térségben 475 repülőgépre csökkent a német-olasz légierő bevethető állománya, és drasztikusan visszaesett a jól kiképzett repülőgép-vezetők száma is. Ezeket a súlyos veszteségeket már nem tudták pótolni. Ellenben a szövetségesek 1943 végére légierejük gépállományát 7000-re, a haderőnem légi és a földi kezelőszemélyzetét pedig 315 000 főre növelték.
Miután a szövetségesek szeptember közepére Salernónál végleg megvetették a lábukat, a Foggia térségében berendezett és veszélyesnek ítélt német repülőterek ellen indítottak támadásokat. A folyamatos bombázások elérték céljukat. Közel 300 repülőgépet semmisítettek meg a földön, és arra kényszerítették a német vezetést, hogy a megmaradt repülőgépeket Róma térségébe vonják vissza. Ilyen távolságról viszont már képtelenek voltak értékelhető légi támogatást nyújtani saját csapataik számára.
A német ellenállás ezután a Gusztáv-vonalra koncentrált. Ez a félelmetes akadály két folyó mentén húzódott, és középső bástyáját a fontos 6. számú főúton található Cassino helység képezte, a mögötte kimagasló és a területet uraló Monestery Hill-lel, Kolostordombbal, amit a legtöbben Monte Cassinóként ismernek.
A szövetségesek megpróbálták menetből áttörni a vonalat, de ez nem sikerült. Ezután a Gusztáv-vonal mögött tervezték egy újabb hídfő kialakítását. Anziónál akartak partra szállni, hogy elszigeteljék a Gusztáv-vonalban védő erőket, de legalábbis zavart keltsenek, és esetleg visszavonulásra kényszerítsék őket. A német ellenállás azonban csak részsikereket engedélyezett a partraszállóknak.
A legfőbb gondot azonban továbbra is a Monte Cassinó-i apátság okozta, amely történetesen a nyugati civilizáció egyik bölcsője. Nemcsak arról volt itt szó, hogy a kimagaslóan előnyös uralgó magaslat a német védelmi rendszer szerves részét képezte, de egyben demoralizáló hatása is volt azokra a szövetséges katonákra, akik felnéztek erre a fantasztikus erődítésre. Figyelembe kellett venni még az építményt úgy is, mint a nemzetközi örökség részét. Ezzel együtt 1944. február 15-én a 15. amerikai légi hadsereg142 B-17-es, és a 12. amerikai légi hadsereg 112 B-25-ös és B-26-os repülőgépe közel 600 tonna bombával árasztotta el Kolostordombot, földig rombolva az apátság épületét is. A német parancsnok, aki eddig mint hithű katolikus nem lépett az apátság területére, ezután adott parancsot arra, hogy a védelem további megerősítéséhez használják ki az apátság területét, pontosabban annak romjait.
A szövetséges gyalogság támadásai még így is, Cassino szinte teljes lerombolása után, lassan nyertek teret a jól kiépített német védelemmel szemben. A védők minden mélyedést, barlangot, romot felhasználtak. Ezért a gyalogság támogatására újabb bombázást rendeltek el. Három és fél órán 63keresztül 275 nehéz- és 200 közepes bombázó repülőgép több mint 1000 tonna bombát dobott a célterületre. A gyalogság kisebb térnyerése után a szövetséges bombázók, mivel már saját csapataikat veszélyeztették, ilyen formában már nem kerültek alkalmazásra. A stratégiailag fontos pontot végül csak nagy áldozatok árán tudták bevenni a szövetséges csapatok.
A Gusztáv-vonal és a Monte Cassino elleni támadásokkal párhuzamosan folyt a Strangle- (Fojtogató) hadművelet. Ennek során a hadászati légierő a nagy vasúti csomópontokat bombázta északon, míg a harcászati repülők a vasúti rendszer megbénítását kapták feladatul a Gusztáv-vonal mögötti területen. Naponta 75 helyen vágták át a vasúti vonalakat, de azokat mindig nagyon gyorsan helyre tudták állítani. Így a bombázások csak részsikereket hoztak.
Eközben fokozták, és szinte állandóvá tették a Németország elleni légi támadásokat. Nappal a 8. amerikai légi hadsereg, éjszaka pedig az angol Bomber Command gépei támadták a német célpontokat, ami nagyon nehéz helyzetbe hozta a Luftwaffe parancsnokságát. Már nemcsak a keleti frontra kellett figyelniük, hanem a saját légterük megvédésére, ami a legnagyobb problémát okozta.
Közben a keleti arcvonalon a német parancsnokságnak csak egy lehetősége maradt, nagyon gyorsan megszilárdítani az arcvonalat. Ezt a Dnyeper, Bug, Dnyeszter, Visztula folyók és más természetes akadályok mentén kialakított védővonalak létrehozásával tervezték megvalósítani, és hozzá is láttak azok kiépítéséhez. Úgy gondolták, hogy ezeken a megerődített terepszakaszokon megállítják és elvéreztetik a szovjet Vörös Hadsereget.
A légierőnek itt az utak, vasutak, vasúti csomópontok, illetve a szovjet hadiipari központok elleni támadást szabták feladatul, egyértelműen olyan céllal, hogy lassítsa a szovjet tartalékok felvonulását és felszerelését. Ennek alapján támadták a Moszkvából kivezető vasútvonalakat, a Gorkijban található harckocsigyárat, a szaratovi olajfinomítót, továbbá az Asztrahány környéki raktárakat. A támadások meglepően kevés bombázó repülőgép elvesztésével jártak, de a sok kis veszteség összeadva egyre nagyobb és elviselhetetlenebb lett.
A szovjet csapatok 1943 decemberében megindított támadása nagy német erőket semmisített meg, illetve kerített be. A délnyugati hadászati irányban végrehajtott támadás eredményeként felszabadították Ukrajna nagy részét, a Krímet, Moldova egyes körzeteit, román területre léptek, és kijutottak a Kárpátok előterébe. Ezalatt a Leningrád körzetéből megindult erők egy 600 kilométeres arcvonalszakaszon 220-280 kilométert előrenyomulva észt területre léptek. 1944 tavaszán a szovjet vezetés elkészítette a nyári-őszi hadműveleti terveket. A támadás 65júniusban Karéliában indult meg, majd követte a Belorussziában mért főcsapás. A csapatok gyors előretörése egyes országokban belső politikai válsághoz vezetett, így nem volt meglepő, hogy augusztus 31-én szovjet csapatok vonulhattak be Bukarestbe. Októberre pedig, a Kurland-félsziget kivételével, nem volt ellenséges csoportosítás szovjet területen.
A német légierő fő feladatának továbbra is a szovjet hadiipar pusztítását jelölte meg, de a szárazföldi csapatok támogatására is gondot kellett fordítani. A szovjet légierő azonban ekkor már nemcsak mennyiségileg és minőségileg, hanem alkalmazás tekintetében is felülmúlta a Luftwaffét. Az egyre erősödő szovjet csapatlégvédelem miatt már nem lehetett a bombázó repülőgépeket a harcterület fölött bevetni, de ugyanez volt a helyzet a hátországban elhelyezkedő fontos célpontokkal is, amelyek légvédelme szinte áthatolhatatlan volt. Így ezeket a repülőgépeket már inkább csak a vasútállomások és vasútvonalak ellen alkalmazták. Ezzel ellentétben egyre erősödött a szovjet légierő aktivitása. A szovjet bombázó repülőgépek egyre hatékonyabban támogatták a szárazföldi erőket, de folyamatosan pusztították a német hátországi célokat is.
A német légierő ebben az évben már csak tűzoltómunkát tudott végezni. Annyira lecsökkent a gépállománya, hogy ha egyes hadseregcsoportnál egy tervezett feladat érdekében összevonást hajtottak végre, akkor a frontszakasz más pontjain hézag keletkezett, sőt, ott néha nem is maradt repülőgép.
Az angol-amerikai légi támadások azonban tovább folytatódtak Németország ellen, és egyre hevesebbek lettek. 1943. július 24-én a Bomber Command közel 800 repülőgéppel támadást intézett Hamburg ellen. Ezt még több támadás követte, és a városból romhalmaz lett. A légvédelem, mivel a támadás első időszakában kikapcsolták a támadók, teljes csődöt mondott. Az angol veszteségek nem érték el a 3 százalékot.
Ebben az évben még két olyan fontos bombázás történt, amelyet mindenképpen meg kell említeni. A célpont mindkét esetben a német hadiipar kiemelt területe volt.
A német fenyegetésekben ekkor már egyre gyakrabban bukkant fel a „Wunderwaffe” – „csodafegyver” kifejezés. A brit hírszerzés rövid idő alatt azonosított egy Peenemünde nevezetű helységet (telepet), ahol a légi felderítés által megerősített adatok alapján rakétafegyverek előállítása folyt. A célpont nagy kiterjedése és az eddig soha sehol nem tapasztalt biztosítása miatt szóba se jöhetett kommandós akció végrehajtása, így a légierő alkalmazása mellett döntöttek. A gondot csak az okozta, hogy a bombázóknak, biztonságuk érdekében, sötétben kellett eljutniuk a célpontig, és sötétben is kellett visszarepülni bázisaikra. Tavasszal és nyár elején viszont azon a szélességi körön túl rövidek voltak a nyári éjszakák, így várni kellett augusztus közepéig, hogy ideálisak legyenek a viszonyok.
Az első hosszabb augusztusi éjszakán azután elindultak a bombázó repülőgépek és az őket kísérő vadászok. Ahogy a tervet kidolgozók várták, a szőnyegbombázás hihetetlen méretű pusztítást okozott. A támadás olyan sok berendezést megsemmisített, hogy a németeknek hónapokba tellett azok rekonstruálása, újjáépítése vagy más helyen történő ismételt létrehozása. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy közel 100 vezető kutató vesztette életét, akiknek a pótlása jelentette a valódi problémát. A támadás eredményeként még hosszú hónapokig nem kellett a német „csodafegyvertől” tartani London lakosainak.
A másik problémát Norvégiában találta meg a brit hírszerzés. A magas hegyek között elhelyezkedő Norsk Hydro-üzemek évente 1500 kilogramm nehézvizet állítottak elő, de a német megszállás után a gyár közel 5000 kilogramm előállítására kényszerült. A britek több akciót is szerveztek, hogy ők maguk szerezzék meg a nehézvizet, vagy legalábbis megakadályozzák annak Németországba való szállítását. 66Több sikertelen kísérlet után 1943 februárjában egy kommandós akció végre komoly károkat tudott okozni a berendezésekben, és ez megnyugtathatta Londont. Júliusban azonban újra aggasztó híreket közöltek a norvég ellenállók: „A németek rohammunkában szerelik össze az üzemet, és állítják helyre a károkat.” Az értékelések alapján bizonyossá vált, hogy egy hónap múlva az üzem ismét képes lesz az 5000 kilogramm előállítására. Új tervet kellett tehát kidolgozni, amelyben a jól megszervezett német földi biztosítás miatt, ismét a légierőre várt az üzem megsemmisítése. Több kisebb kötelék berepülése szóba sem jöhetett, ezért egy „biztonságos” és biztos szőnyegbombázás terveit készítették elő. Úgy gondolták, hogy ebédszünetben támadnak, amikor a gyárépületek kiürülnek. Így minimálisra csökkenthetik a polgári áldozatok számát, akik főleg norvégok voltak. November egyik napján 460 repülőgép indult el Dél-Norvégia irányában. Egy részük Oslo és Stavanger környéki célpontokat támadott, míg egy több mint 100 gépből álló kötelék a Norsk Hydro irányába tartott. A kötelék azonban 18 perccel a tervezett időpont előtt érte el a célpontot, így a parancsnok úgy döntött, hogy még kirepülnek a tenger fölé, és egy nagy kör megtétele után pontosan ebédidőben kezdik meg a bombázást. Ezzel a döntéssel azonban elvesztették a váratlanság előnyét, és a német légvédelem felkészült a fogadásukra. A németek előrelátását és felkészültségét jelzi, hogy a bombázók visszaérkezéséig, füstölőket alkalmazva, mesterséges köddel takarták be a völgyet. A visszatérő bombázókat ezután nagyon erős légvédelmi tűz és borzalmas látási viszonyok fogadták. A legtöbb gép azonban megpillantotta az üzemépületeket, és megkezdték a bombázást. Amelyik gép nem tudott célt találni, az a közeli fennsík fölött szabadult meg bombaterhétől. Minden jel arra mutatott, hogy sikeres akciót hajtottak végre. Égtek a gyárépületek, és minimális volt a veszteség.
A valóságban azonban komoly tévedés történt. A mesterséges köd miatt a bombázás egy, a célpont alatt található nitrogéngyártó üzemet semmisített meg. Végül a problémát maguk a németek oldották meg, mert pár hónappal később az üzemet leszerelték, és Németországba szállították.
1944. január 21-én éjszaka, Göring vezetésével, a Luftwaffe London ellen egy „nagy”, megtorló légicsapást indított meg. Két hullámban közel 450 repülőgép közelítette meg a fővárost, de csak töredékük ért a célterület fölé. Így nem volt meglepő, hogy a tervezett bombamennyiségnek is csak csekély része hullott a városra. A németek májusig még 31 támadást hajtottak végre, ennek fele indult London ellen, de a találati pontosság az angol légvédelem miatt már egyenlő volt a nullával.
A francia célpontokat sem kímélték a szövetséges bombázók. Számtalan támadás érte a németek számára fontos területeket, vasutakat és többször a polgári létesítményeket is találatok érték.
Tragikusan alakult a bevethető német repülőgépek száma is. Az 1943 decemberi 700 géppel szemben, erre az időszakra az észak-franciaországi csoportosítás 140-re fogyott. Ennél nagyobb gondot csak a kiképzett pilóták több mint 2000 fős vesztesége jelentette.

60Angol rombolások Lübeckben (36292, RDV).

61A szövetségesek által szétbombázott Reggio di Calabria-i óvoda (LUCE).

Csecsemők is áldozatul estek Reggio di Calabriában a szövetséges bombatámadásnak (7485. LUCE).

62Nápolyi templom amerikai bombatámadás után (7710, LUCE).

Egy másik templom, a Santa Lucia, illetve ami megmaradt belőle (7919, LUCE).

A pápa családjának sírboltja angol-amerikai bombázás után (8080, LUCE).

Romok Rómában. A Santa Maria dell’ Orto templom (7675, LUCE).

A római Tuscolano-negyed a bombázások után (7674, LUCE).

64Ez a német légvédelmi ágyú a győzelmi lajstroma szerint 12 repülőgépet, 4 ágyút, 4 erődöt és 1 hajót pusztított el eddig (39921, OKW).

Romok a szövetségesek párizsi légitámadása után (35572, SchBD).

67Az angol-amerikai bombázások miatt meghalt párizsiak temetése 1943-ban (5336, WB).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir