33 1945. január 1. A román 9. lovashadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.

Full text search

33
1945. január 1.
A román 9. lovashadosztály hadinaplójának napi helyzetösszefoglalója.
1944. december 31. és 1945. január 1. éjszakáján csapataink a következő vonalon vannak: Forrosi domb (kizárva) – 400 méterre Határitól[!] Ny-ra – a Rákoskeresztúr nyugati sarkán lévő erdő nyugati szélén a következő felállásban: 3 ezred az első vonalban, a 9. lov.e. a 31. gy.e. I. zászlóaljával megerősítve a jobb oldalon, a 13. lov.e. középen (az úttól északra), a 3. gd.-lov.e. bal oldalt (az úttól délre). (Vázlat – 1. sz. melléklet.)
A 7. hadtest parancsnoka által kiadott harcparancsnak megfelelően a hadosztály az 1944. XII. 31/1945. I. 1-i éjszaka folytatja a harcot. Az ellenség erőteljesen védekezik, mindennemű fegyvert bevetve. Egységeinknek meg kellett állniuk az ellenség nagy tűzereje miatt. A hátralévő időben csak járőrtevékenység folyt. 11 órakor a vonal minden egysége ismét támadásba lendül.
Az előrenyomulás csak 12.30-kor indult meg, amikor az ellenség kezdett megtörni csapataink nyomása alatt. A csapatok mozgása az ellenség egyre gyengülő ellenállásába ütközve az út mentén folytatódik. 16.30-kor az egységek elérik a Kőbányától északra lévő első fedezékeket, ahol ismét erős tűz fogadta őket.
Az ezredek átcsoportosítását követően a csapatmozgások folytatódnak, és 18 órakor az első alakulatok elérik az úton lévő 120-as magassági pontot.
Az előrenyomulás nyugati irányba folytatódik, azonban egységeinket olyan erős tűz fogadja az arcvonal teljes hosszában, ami arra kényszeríti őket, hogy kis különítményekre tagolva harcoljanak, és a harc így folyt egész éjjel.
52Veszteségek:
— halottak: 1 altiszt, 5 közlegény,
— sebesültek: 24 közlegény.
Hadifoglyok: 31 magyar.
Időjárás: szép idő, fagy. Az utak járhatók.
AMR Fond Divizia 9 Cavalerie Dosar Nr. 11 245.
Román nyelvű eredeti irat fordítása

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir