A magyar hadirokkantak és hadifoglyok 1948. február 9-i híradója

Full text search

A magyar hadirokkantak és hadifoglyok 1948. február 9-i híradója
A Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó közérdekű híreit olvassuk fel.
Méltán keltett nagy megelégedést a hadifoglyok hozzátartozóinak körében, de az ország egész közvéleményében is az a hír, hogy a magyar kormány kezdeményezésére tárgyalások indultak a még a Szovjetunióban lévő hadifoglyok hazaszállítása ügyében. Múlt heti híradásunkban már jelentettük, hogy fent említett tárgyalások jó mederben haladnak. Most pedig közölhetjük, hogy a tárgyalások eredményeként a hadifoglyok hazaszállítása kedvezőbb időjárás beálltával kezdetét veszi, és még ebben az évben, most már a két állam közt megkötött szerződés alapján az utolsó magyar hadifogoly is hazatér a Szovjetunióból.
A magyar kormány eddig is, egyéb kedvezmények között, gyógyüdültetést biztosított a hazatért hadifoglyoknak. Ezt a tevékenységet most kiszélesíti, és Olt Károly népjóléti miniszter kezdeményezésére Balassagyarmaton, Pécsett, Orosházán és a budapesti Szabadsághegyen hadifogolyüdülőt, Hajdúszoboszlón és Hévízen hadifogoly-gyógyintézetet létesített.
A gyógyintézetekbe az illetékes hatósági orvos javaslatára a Népjóléti Minisztérium I/2 osztálya utalja be a hazatérteket. Ennek időtartama 2, illetőleg 4 hét, amelyet azonban az üdülő vagy gyógyintézeti orvos szükség esetén meghosszabbíthat. Új kedvezmény, hogy a hazatért hadifoglyok szükség esetén díjmentes szemüveget kaphatnak, ugyancsak az I/2 osztályon keresztül (Budapest, Személynök u. 21-23.). Ezekben a kedvezményekben csak az 1947. április 1. után a Szovjetunióból hazatért hadifoglyok részesülhetnek.
Téves magyarázatok és félreértések elkerülése végett újra közöljük a hadigondozottak és a hadifogoly-családtagok közmunkaváltságáról szóló rendeletet. Eszerint az 50%-os és ennél magasabb százalékú hadirokkantak, valamint a hadiözvegyek mentesülnek a közmunkaváltság fizetése alól, ha havi keresetük nem haladja meg a 300 forintot. Hasonló kedvezményben részesülnek azok a hadifogoly-hozzátartozók is, akiknek családfenntartó hozzátartozója van hadifogságban.
Az árvíz sújtotta hadigondozottak érdekében fontos intézkedést hozott Olt Károly népjóléti miniszter. Feljogosítja Szatmár-Bereg- és Szabolcs vármegyék alispánját, hogy azon hadigondozottaknak, kiknek megélhetése az árvíz előtt biztosítva volt, és e címen járadékot nem kaptak, de most az árvíz következtében megélhetésüket elveszítették, azoknak 1948. január 1-től június 30-ig a járadékot folyósítsák. Az ez irányú kérelmeket a helyi szociális titkároknál és kifizető hatóságoknál kell beterjeszteni egyénileg vagy csoportosan.
116Vége szakadt azoknak a felháborító üzelmeknek, amiket épkézláb, de magukat hadirokkantnak álcázó munkakerülő fiatalemberek végeztek a főváros utcáin. A rendőrség internáltatott már eddig is 15 ilyen foglalkozású férfit, s ebből az alkalomból a Hadigondozottak Hangja megjegyzi: fenti egyének az igazi hadirokkantak becsületét bemocskolják, és ezt váltják be pénzre. A hatóságok beavatkozása remélhetőleg rövidesen nyugvópontra tereli ezt az ügyet.
Az Építési és Munkaügyi Minisztérium nyilvántartásba vette az eddig hazatért hadifoglyokat, hogy szakmák szerint tiszta képet nyerjen, és a hároméves terv egyre növekvő munkalehetőségeiben őket felhasználja. Országunkban a hároméves terv növekvő lendülete teljesen ki fogja küszöbölni a munkanélküliséget, és a nagy tapasztalattal rendelkező volt hadifoglyokat megfelelő helyen bekapcsolja az újjáépítésbe.
A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségéhez tömegesen érkeznek panaszok, amelyben azt kifogásolják, hogy egyes szervek nem méltányolják a kormányzatnak a hazatért hadifoglyok jogos földigényére vonatkozó méltányos rendelkezéseit. A kormányzat jóindulatára jellemző, hogy a még ezután szétosztásra kerülő, mintegy 70 000 kat. holdból több mint a fele, 40 000 hold hadifoglyokra vár. Erre való tekintettel a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége és az UFOSZ megállapodott arra vonatkozóan, hogy mindenütt együttműködnek. Ezért felhívjuk a Bajtársi Szövetség helyi csoportjait, mindenütt lépjenek érintkezésbe az UFOSZ-szal. Panaszaikat ne hallgassák el, értesítsék jogsérelem esetén az Országos Földhivatalt is.
Múlt heti híradásunkban jeleztük, hogy a hadigondozottak vezetői tárgyalásokat folytatnak Olt Károly népjóléti miniszterrel. Ennek eredményeképpen a közeljövőben a 100%-os hadirokkantak részére jelentős emelés várható. A Kossa Istvánnal folytatott tárgyalások eredménye pedig az, hogy a Szakszervezeti Tanács utasította a munkaközvetítőket, hogy munka nélküli hadigondozottat soron kívül közvetítsenek.
Magyar Rádió Rt. Archívuma magyar hadirokkantak és hadifoglyok híradója

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir