413. MI HÍR VAN?
413. MI HÍR VAN?
Sötét, ködös éjjel borul az alvó városra. A kávéházak széles, hatalmas ablakain átsugárzik a gázfény, küszködik a sötétséggel, a köddel. Azt hinnők, csak a mámor van ébren. A mámor, melynek lepel a sötétség, nappal az éjszaka. De nem! A mámor mellett fennvirraszt a munka. Az emeletről két ablakon keresztül átsugárzik a fény az éjszakába; odafenn virrasztanak. Az asztalok mellett sápadt, tüzes szemű, beteges alakok. Előttük papír, keresztülfutva fekete sorokkal. A kis szobába behallatszik a szomszéd nyomda zaja, a gép lármája, s ők írnak tovább, tovább, csak néha tekintenek ki a ködös, hideg éjszakába, mintha attól merítnének ihletet. Dolgoznak, írnak szívökből, lelkökből. Mert majd pirkadni fog! Felébred a szunnyadó város. És várja a tegnap krónikáját, várja azt a szellemi táplálékot, amely neki nélkülözhetetlen, azoknak az éjszakázó, sápadt embereknek pedig egy megrövidített élet. S mikor nyájas, reggeli hangulatban kézről kézre jár a tegnap históriája: a hírlap, fűtetlen rideg szobában lázas, nyugtalan, beteg álmát alussza a mámor munkatársa, a tegnap krónikaírója: az újságíró; mert övé a munka érdeme, melyet senki sem ismer el, csak az a rovátkás papír: a hírlap… De még éjjel van. A papír még mindig éhes. Hajrá! dolgozni annak a közönségnek, amely csak a lapot ismeri s azokat a sápadt, agyoncsigázott embereket soha!
Debreczeni Reggeli Ujság 1898. november 12.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
