260. EGY SZOBOR
260. EGY SZOBOR
A Zsolnay szobrára alig hisszük, hogy adott még valaki Nagyváradon húsz fillért.
Olvassuk a kimutatást a gyűjtésről, s nagyon elszomorodunk. Nem lesz ebből szobor sohasem.
Igaz, hogy nagyon szegények vagyunk. Igaz, hogy a szobormánia különben is nagy nálunk. Igaz, hogy a magyar lapok jóvoltából többet olvastunk a legutolsó ripacs tenoristáról is, mint Zsolnayról. Ám mégsem értjük ezt a lehetetlen közönyt. Az utolsó években alig merült fel parádé-ötleteink közt okosabb ennek a szobornak az ötleténél. – Az ötlet a dunántúliaké, mint ahogy Zsolnay is inkább az övék volt. A dunántúliak pedig valamivel nyugatabbra esnek, ami nálunk már jelentős dolog.
A Zsolnay szobra gyönyörű szimbóluma volna a mi sokat hánytorgatott haladási képességünknek.
Az a szobor becsületet szerezne nekünk. Az a szobor kiengesztelné egy nagy bűnünket. Azt, hogy mi csak tósztokban vagyunk rettenetes nagy demokraták, no meg a választásokon. Egyébként pedig igen kicsinylünk holmi iparosokat.
Csodálatos volt a Zsolnay zsenialitása. Olyan sikeres életet élni a mi földünkön, mint az övé: mesébe való história.
Ezt a mesét egy ércszoborral tenni valósággá – óh nagyságos magyarok – mégiscsak többet érne, mint egy éjszakai „csöndes”…
Szabadság 1900. augusztus 9.
ae.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
