34. A KIS ALAMUSZI

Full text search

34. A KIS ALAMUSZI
Ismét viszontláttuk ezt az édes, pajkos kis operettet, melynek csaknem minden száma fülbemászó, kedves, szép zene. Nevettünk – ki tudja már hányadszor – a néha-néha vaskos vicceken, melyeken azért nem lehet, nem tudunk megbotránkozni.
Az előadást elég szép számú közönség hallgatta végig. Sokat tapsoltak a szereplőknek, kiknek játéka, éneke magasan felébe emelkedett az operettelőadások rendes nívóján.
A címszerepben Kaposi Józsa ért el teljesen kiérdemelt sikert.
Ügyes, kedvesen pajkos volt minden mozdulata, sikerült énekszámait többször megújrázták. Különösen nagy hatást ért el „A kis alamuszi” refrénű indulóval, melyet szépen, kedvesen énekelt el.
F. Kállay Lujza – mint mindig – úgy Sarah szerepében is elragadta a közönséget. Illúzió-tánca különösen tetszett, s meg kellett ismételnie.
Szentes és Rubos a megtestesült derültség voltak, s nem mulasztották el szerepeiket teljesen kiaknázni. A többi szereplők is sikerrel állották meg helyöket.
A karok jók voltak, de a zenekar néhol botrányosan hamisan játszott. Megemlítjük, mint immár ritka dolgot, hogy a színlapon jelzett szereplők közül senki sem „sajtóhibából” került oda, s hogy a fekete táblán nem volt semmi proklamáció. Az előadáson kívül ez a körülmény is kellemesen érintette a közönséget.
Debreczeni Hírlap 1898. december 22.
(a. e.)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir