363. A BÖLCSŐ
363. A BÖLCSŐ
(Brieux hírhedt színműve. A Szigligeti Színház premierje 1901. február 13-án)
Schopenhauer igazsága egy világos magyar agyvelő értelmezésében: a szerelem az utódok harca, hogy kik legyenek az elődeik. Azok tehát, akik a kis Julien bölcsője mellett vitáznak és tépelődnek egy csinált, képzelt problémán, nagyon haszontalan dolgot művelnek. Sietnünk kell őket figyelmeztetni: naiv embertársaink, nem ez a bölcső választja el egymástól Laurence-t és Girieu-t, hanem a másik bölcső. Az utódok még mindig nem fejezték be azt a harcot, amit az elődök elkezdtek. Girieu szerencsétlen ember, hogy nem vette ezt észre: szerencsétlen káros ember. Az utódok: a vér és fiatalság egymáséivá tették Laurence-t és Chantrel Raymondot.
Hogy ezt a házasságot örök törvény szentesítette, tanúsítja a gyermek. Mikor az asszonyi gyengeség és önáltatás őrjöngése hazakergette az asszonyt, Girieu-nek a már legyőzött ember-hímnek nem szabad volt hinnie, hogy Laurence-hoz, a Chantrel Raymondnal már egyesült Laurence-hoz neki joga van. Őneki, ki felett már félszázad párizsi esztendő zajlott le, amíg a másik fiatal s férfiúságában erősebb, külsejében tetszőbb. Persze a megkopott, s úgynevezett megállapodott Girieu azt hitte, hogy elég, ha ő hűséges eb, s elég – tessék csak ide figyelni: – ha a nő szülői őmellette vannak. Ez a bölcső csinált problémájában minden és egyetlen igazság. Maga a bölcső pedig semmi. Csak fogása az írónak. Szimbóluma, záloga, biztosítéka a mindennél erősebb faji érzésnek, mely Laurence-t a fiatalabb férfihoz köti. Vagy – ha jobban tetszik – szimbóluma annak az akaratlan örökös hazudozásnak, mellyel mi egész életünkben elhatározásaink valódi okait elfedjük.
…Brieux pedig talán nem is gondolt ilyen mély dolgokra. Ő egy minden tekintetben érdeklődést, hatást és szenzációt keltő színpadi munkát akart írni. Hatni akart ránk a legközelebbi vonatkozású dolgokkal. Témát akart adni a naivságunknak, izgatót becsületesedni kívánó fáradt idegein[k]nek – oktalan meghatottságot minden vadságunk dacára is érzelgő lágyságra hajló kedélyünknek. Ezért zavarja össze a legellentétesebb vélekedéseket, temperamentumokat. Apró-apró problémákat szór szét, de vigyáz, hogy sok maradjon megoldatlanul, hadd fészkelődjék a naiv közönség. Avult igazságokra forradalmi, szinte anarchiát hirdető hideg-jeges zuhanyt bocsát, hogy a másik pillanatban kenetes prédikációjával hányassa velünk a kereszteket.
Csinált, nagyon megcsinált hazug történet ez. Brieux pláne nagy fifikával úgy írta meg a szenzációs darab végét, hogy Laurence nem megy vissza első férjéhez sem, akit szeretett és szeret, hanem, mint Nóra, kivonul a házasság révéből, s gyermekének kíván élni. Óh, kis hamis, ki hinné ezt el. A Nemzeti Színház befejezése legalább kibékítőbb és emberibb. Így került színre nálunk is.
A darab meséjét persze mindenki ismeri. A közönség intelligensebb része össze is olvasott róla egész sereg zavaros vélekedést. Ez meg is tetszett. A naivabb és egészséges karzati és állóhelyi publikum hamarabb átlátott Brieux szitáján, s egészségesen kinevette magát, mikor Laurence asszony – a gyermekért! – az első férj keblén sírta ki magát.
…A nagyváradi előadás eseményszámba menő kitűnő volt. Látszott a nagy gond és ambíció, mellyel a szenzációs darabra készültek. Valósággal vetélkedtek a szereplők. P. Adorján Berta egyik legfényesebb sikerét aratta Laurence szerepében. Minden szava, mozdulata arra vallott, hogy megértette, s helyesen jelölte ki a maga szerepét a darabban. Laurence volt, az a Laurence, kiben szinte öntudatlanul működik a történet egyetlen igazsága, az asszonyi való, az anyaság, mely az első felé hajtja, űzi… Nyílt színen is tapsokat kapott, nagyon sokszor hívták ki, s az a szép virágcsokor, amit belépésekor leengedtek, erre a nagy sikerre emlékeztetheti. Nagy örömmel írunk Szarvasi Sándornak, ennek a nem közönséges, erős színésztalentumnak egy újabb nagy sikeréről. Girieu-je méltó volt P. Adorján Barta Laurence-éhoz, kidolgozott, magasabb ambícióra valló, művészi. Nem is akart olcsó hatást, s ezzel majdnem tüntetett. Sajnáljuk azonban, hogy harmadik felvonásbeli nagy jelenete után a közönség egy-két nyelvbotlása miatt hideg maradt. Ez egész természetesnek tűnhetett fel abban a heves, nagy kitörésben. Ballának a sikere zajosabb, de hasonló mély volt. Az ő alakját – Chantrel Raymondot – különben is a legzajosabb sikerre csinálta meg Brieux. Balla szívet és művészetet adott hozzá. Nagyon jó, a szokott jó volt Bognár, s tetszett Benkő Jolán, Peterdiné és Deési is.
A darab mivoltára jellemző, hogy a közönség nem mert ítélni, s a legvegyesebb s ellentétesebb benyomásokkal távozott. Holnap megismétlik A bölcsőt.
Szabadság 1901. február 14.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
