42. KATONÁK
42. KATONÁK
(Eredeti színmű három felvonásban. Írta Thury Zoltán.
A debreceni színház premierje 1899. január 6-án.)
Thury Zoltán színműve határozottan érdekes és értékes darab. Amit ő mond, az mind gondolkozni kényszerít. De minden impressziónk között ott kísért, hiteget bennünket az a remény, hogy Thuryból olyan író lesz, ki hivatva van szociális bajaink feltárására és megvilágítására, s ki irányt adhat elsekélyesedett színműirodalmunknak. Erős, meditáló fő, érző szív, éles szem és valami pesszimizmussal árnyalt világnézet jellemzi Thuryt, a színműírót.
Új ember a színpadon. Agyában az eszmék, a problémák egész raja zsibonghatott, mielőtt megírta legelső darabját.
És ez a legfőbb hibája. Nagyon sok a mondanivalója. Előtérben látjuk a modern írót a maga boncoló késével, s elfedi előttünk a színmű alakjait. Ez az oka, hogy azok az alakok, kikre az író legmerészebb eszméit ruházta, bizonytalanok s inkább az eszmék szimbólumjai, és szinte kirínak a mellékalakok biztosan rajzolt csoportjából.
Ezek a hibák erények is egyszersmind. Nagy szükségünk van egy olyan íróra, kinek nem az a legelső célja, hogy darabja egy egész estét kitöltsön.
Nagy szükségünk van egy jó orvosra, ki megmutassa [a] társadalom testén azokat a sebeket, melyeket a századvég legdivatosabb leple sem képes már elfedni.
Első darabjával még nem érte el célját. De első darabja már sejteti – hogy öntudatos irányban halad e cél felé.
A Katonák még mint színmű nem állja ki a kritikát, de a benne erősen megnyilatkozó élet és igazság már kényszerít arra, hogy kérdezzük meg a szívünket.
Cselekvénye még alig van a darabnak, de már három hatalmas problémát vet fel.
A katonaság problémája az első. Kényes, sajnos, még mindig nagyon kényes kérdés, pedig a döntés ideje veszedelmes közelben van. A katonaság évszázadok bűnéből még mindig olyan kaszt, melynek beléletétől „kuss civil!”. És semmi sem jellemzőbb az előítéletek nagyságára, hogy a katonaság kérdésének felvetését bűnül rótták fel a szerzőnek.
Hát az igazságot nem szabad kimondani? Szabad!
Hazudott vagy túlzott a szerző? Nem! Sőt ha ő már ezt tartotta darabja főproblémájának, kimondjuk nyíltan: többet vártunk tőle!…
A második probléma: a pénz átka az emberiségnek, s mégis feltétlen ura. Nem kérdik, van-e? Kell, hogy legyen, mert így van berendezve a társadalom. Ha pedig nincs, s szintén társadalmi nézet szerint lebegsz a vizen, vigyázol a látszatra s a köteles előkelőségre – eltemetted magadat, szívedet, családi boldogságodat s nyomorult életedet is.
Csak a harmadik problémát adja a cselekmény. Régi, örökösen égető probléma, melyet legmerészebben Ibsen vetett fel. S e Katonák cselekvénye Nóra-rediviva; a becsületében férjétől megsértett asszony egészen Nóra: a saját eszével gondolkozó, erős szívű asszony.
Íme, hány kérdésbe kapott bele a szerző! Az eredmény pedig az, hogy mindenik gondolkozásba ejt.
A cselekvény természetesen alig semmi. Széthull ennyi probléma között.
Egy katonatisztnek nyomorult élete, kit összetör a pálya, melyre hivatást nem érez, s melyet reformálni akar. A szegénység eltompítja agyát, megöli szívét, szétdúlja családi boldogságát, s öngyilkosságba kergeti önmagát.
A gyenge mese erősen színezve, tendenciózusan fejlesztve, hatásosan pointírozva vonul el előttünk, bizonyítva, hogy a szerző még nem ismeri a színpadot.
De előkelő tónusán, mélységességén, egypár jól rajzolt alakon, néhány zseniális ötletszerűségen már látjuk a nagyra fejlődő tehetség megnyilatkozását.
A szereplők megértették a szerző hatalmas, ideális célzatait.
A Katonák tegnapi előadása magas nívón állott. Komjáthy a szerencsétlen főhadnagy alakításába egész tehetségét belevitte. S minket is – kik kételkedtünk abban, hogy egy analizáló, modern író alakját teljesen képes felfogni – meggyőzött tehetsége izmos voltáról. Udvardyja igaz, öntudatos művészi alakítás volt.
T. Halmy Margit, a feleség – lehetetlensége dacára is – zseniális szerepében annak bizonyult, ki megérdemli, hogy úgy emlegessék, mint „a mi nagy művésznőnk”-et. Egészen Anna volt, a Nóra méltó párja. Székellyel való jelenetében egyszerűen: felülmúlhatatlan volt.
Székely Sándor a szerelmében nemes férfit oly megkapó alakításban mutatta be, hogy nyílt színen is kétszer tapsolták ki. A többi szereplők: Fenyéri, Bartha és Szabó Irma mind igen jók voltak.
A közönség szívesen fogadta a darabot, s volt taps, kihívás bőven.
Debreczeni Hírlap 1899. január 7.
A–y E–e
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
