24. A PARASZT NIETZSCHÉK
24. A PARASZT NIETZSCHÉK
– Búzatermés és követválasztás –
Jean Jaurès, a francia szocialisták nagyhercege kortesúton járt, s a francia Alpokban gyalogosan kellett néha-néha egy-egy falucskát meglátogatni. Hegyvidéki, mokány francia paraszt vezette a hegyek között Jaurèst és társait, hűséges ember, elvtárs, aki tele volt tudnivágyással.
– Hát igaz-e, hogy a papokat és az apácákat elkergetik – kérdezte többek között a vezető.
– Bizony – válaszolta Jaurès – azokkal végeznünk kellett, mert ellenségei voltak a köztársaságnak.
– Nagyon jó, nagyon helyes – dörmögte jókedvűen, megelégedetten a paraszt –, de az istenre sincs szükség.
– Azzal is végeztünk – mondta Jaurès, mert látta, hogy ez a válasz tetszenék a vezető elvtársnak.
– Ejnye be okosan tették, most már se isten, se pap, se mise, se egyházi adó. Hanem a harangok megmaradnak – kérdezte egy kevés hallgatás után, de nyugtalanul.
– A harangokat meghagyjuk – vágta ki bátran, okos sejtelemmel Jean Jaurès –, a harangokra szükség van.
– Bizony szükség, mert a jégfelhők boszorkányait csak harangszóval lehet elkergetni – fejezte be nagy hittel a hegyvidéki elvtárs.
Ám napidíjat se fogadott el Jean Jaurèstől pedig kemény, szorgos munkaidő volt. És némely francia régiók népe tudatlan, babonás, de benne él a polgári tisztesség babonája is. És benne él a forradalom, a szabadgondolkozás ösztöne, és dolgozik a maga módján.
*
Oláh és magyar lakosságú vidéken a minap korteseivel vacsorázott a munkapárti jelölt úr. Az egyik főkortes hangosan, sőt harsányan számoló-cédulát kért a vendéglői főpincértől. Azután negyven-ötven ember füle hallatára, három perc alatt számadást csinált:
– Kétezer emberre van szükség, hogy győzzünk, tehát húsz korona személyenkint: negyvenezer korona és ehhez a fuvarpénz.
Azután számolt tovább; öt fő-főkortes tizenötezer korona, s tíz utazó kortes nyolcezer korona. Azután a falusi kortesek és egyéb kiadások, három perc alatt kész volt egy száztízezer koronás költségvetés. A Justh-párt jelöltje akkor még csak tíz koronánál tartott voksonkint, de azóta talán ő is új költségvetést kapott a korteseitől.
És ez a kerület valamikor egyikét választotta a hét dentumogernek, akik Rákos mezején borozván, búsultak a koronázás napján. És ma a legtisztességesebb polgártárs is csak így tud mentegetőzni:
– Az apám még a magáéból költött a választásoknál, ma már szamárság becsületesnek lenni.
Hiszen igaz, szamárság, de mégis érdemes keresni az okot, hogy harminc év alatt honnan került ennyi okosság a magyar választókhoz.
*
Az első nagyobb pénzosztás akkor volt ebben a kerületben, mikor egy nagy gróf akart mindenáron győzni. Ez a nagy gróf meghalt, szobra is van, a „kis ember” barátja volt. A „kis ember” tőle tanulta meg az első leckét a voks-eladásból: ez volt a legalaposabb szövetkezet-alapítása a nagy grófnak. Azután már csak éppen, hogy két forinttal olcsóbban szavaztak a negyvennyolcasra, mint másra. Jött egy képviselő, aki öt év alatt négyezer szép holdas birtokot költött a mandátumára. Azután jött a kaszinó méltóságos, félelmes, játékos ura, aki odahajított százhúszezer forintot a mandátumáért. A múltkor majdnem ingyen választott ez a kerület, mert akkor nemzeti fölkelés volt, és most két választás költségét keresik a polgártársak.
Itt ugyan nem kérdik meg a képviselőjelölt urat, hogy erről s arról miként gondolkozik. Széles e világon okosabb, bátrabb választók nincsenek, mint Magyarország legtöbb helyén. A nemzeti intelligencia elvégezte a maga dolgát: a választók majdnem olyan nagy hazafiak, mint a jelöltek.
*
Illenék előkelőnek vagy cinikus gazembernek lenni s észre se venni a politikát, a magyar politikát. De akkor jóval szamarabbak volnánk a magyar falusi választónál, aki jól tudja, hogy a búzatermés és a politika a mi egész sorsunk.
Búzatermés és politika, azaz követválasztás, mennyi mindent elmond ez rólunk, mivoltunkról. A mai magyar választók egy kicsit a római patríciusok gyámoltjai s egy kicsit afféle paraszt Nietzschék. Az már igazán egyéni dolog, hogy én például utálom őket, borzadok, fuldoklok a szaguktól, s néha elátkozom a magyar alkotmányosságot.
Milyen boldog emberek a francia politikusok, kiknek a legrosszabb esetben is eszmékkel bíbelődő, babonás és nem okos parasztokkal van dolguk. A mi úri és paraszti parasztjaink túlságosan progresszívek nekem, nagyon előkelőek. Büdösek a bűntől és a bűn és erény előkelő tagadásától. Szükség volna azokra a harangokra, melyeket az Istennél többre becsült a Jean Jaures választója. Sok a jégfelhő, sok a boszorkány, be kellene harangozni nekik, de hát – talán késő is már.
Pesti Napló 1910. május 29.
Ady Endre
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
