112. EGY ERŐS ASSZONY S A GYÖNGE MORALISTÁK
112. EGY ERŐS ASSZONY S A GYÖNGE MORALISTÁK
Az olcsó kis moralisták megint elemükben voltak. Nekiálltak kivégezni egy asszonyt, a szegény Schladerernét…
Mit vétett ez asszony nekik? Mit vétett önmagának, családjának, a kedves társadalomnak?… Semmit, de semmit. Kettévágta a bonyodalmát az ő legsajátabb, keserves, hosszú élet-drámájának. Kettévágta akkor, mikor a kést végre fölajánlotta neki az ő szomorú végzete. Ez a kés nem kés volt, hanem revolver. És Schladererné kezében nyomta a revolvert egy idegen úrnak, kit úgy hívtak: Schladerer… Ez történt…
De mi az olcsó kis moralistákról szóltunk, akik sohasem voltak kicsinyebbek, mint most. Ezek a kis moralisták elfelejtettek mindent. Elfelejtették, hogy ma már a legkonzervatívabb s legtunyább agyvelő is mer a fölött kételkedni, hogy ha egy férfiúi és egy asszonyi lényt házastársaknak nyilvánít az anyakönyvvezető, s – legyünk meg nem botránkoztatók – megáld a vallás szolgája – hát okvetlenül házasság történt-e?
Az olcsó kis moralisták azt is elfeledték, hogy élt és él és írt egy nagy, ősz különélő ott fent az északi ködben, s e különélő óriásnak van a többek között egy igen népszerű asszonya, kit Nórának hívnak, s kit immár a kültelkeken is ismernek…
Schladererné odaadta harmatos, erős, álmokkal bevirágzott ifjúságát egy úrnak, ki jól öltözött, s palotát rendezett be. És Schladererné még annyira sem volt még sem a férjéé, mint Nóra őnagysága, aki voltaképpen szeleburdi kis nő… Értsék meg önök, kis moralisták: Schladererné már Nietzschénél tartott!… Schopenhaueren már régen túladott!… És Schladerer ugyanekkor a nem tudom hányadik kasszabetörést csinálta, s röhögte asszonyát, ki olyan „eszelős”, hogyha már széttaposták mirtusz-koszorú virágaival a lelkét… És Schladererné több joggal mondhatta, hogy „én én vagyok”, mint ötvenhárom Magda leányasszony…
Már ekkor Schladerer régen meghalt. Egyszer csak nyílik a szalon, s egy hitványan reszkető, sápadt férfi így zavarja meg a Nietzsche-eszmék légyottját a pihenő szép asszonyi koponyában:
– Elvesztünk! Becstelenek lettünk, mert én loptam és raboltam… A világ mit mond most már?
Hát nem természetes, hogy az übermenschi tető felé szálló lelket gúnyos megvető érzés szállja meg, és Schladererné így szólt:
– Most már ideje, hogy hagyjon magamra végleg, barátságos idegen. Fogja: itt a revolver. Végezze el nevetséges kis afférját a világgal.
Mi közöm nekem bármelyikükhöz is?
Hát így történt…
Nagyváradi Napló 1901. október 27.
(ae.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
