173. A SZOCIÁLDEMOKRATÁK SÉRELME

Full text search

173. A SZOCIÁLDEMOKRATÁK SÉRELME
Magyarországon – tudva vagyon – a hatóságok úgy szoktak elbánni a szociáldemokratákkal, mint közveszélyes rendzavaró csavargókkal. A nagyváradi szociáldemokrata pártszervezet most egy sérelmet panaszol fel, amely szintén ezt bizonyítja. A nagyváradi szociáldemokrat[ák] szervezni akarják párthíveiket Bihar vármegyében is, amihez természetesen joguk van. Főként a mezőtelegdi és biharpüspöki-i szociáldemokrata érzelmű munkások sürgetik nagyváradi elvtársaikat, hogy tartsanak Mezőtelegden és Biharpüspökiben szervezkedő népgyűlést. A népgyűléseket azonban nem lehet megtartani. Lőkös János és társai mezőtelegdi, Fábián Lajos és társai b-püspöki-i lakosok bejelentették a központi járási főszolgabírónak, hogy népgyűlést akarnak tartani, határozatra, végzésre azonban hiába várnak. A mezőtelegdiek pláne háromszor is jelentettek be már népgyűlést s a bejelentésre nem kaptak semmi választ. A csendőrség kivonul minden egyes esetben, hogy esetleg szétzavarják a gyülekezőket, de egyéb semmi sem történik. Hát ez legalábbis különös dolog. Tessék a főszolgabírónak megtiltani vagy tudomásul venni a népgyűlést, de ne tessék negligálni munkás polgárokat, mert ez lehetetlen és tarthatatlan olyan országban, mely állítólag alkotmányos ország. Vagy csakugyan olyan naiv a közigazgatási bölcsesség még ma is Magyarországon, hogy azt hiszik, csendőrökkel lehet elnyomni a jogokra törekvést? Bizony mondjuk, hogy rossz dolgot mívelnek azok, akik csak az elkeseredést tudják növelni a proletárokban.
Nagyváradi Napló 1902. május 13.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir