223. UGRON ÉS MAJLÁTH

Full text search

223. UGRON ÉS MAJLÁTH
A Nemzeti Kaszinóban felbiztatták Ugron Gábort, hogy üljön gyorsvonatra és meg se álljon Kolozsvárig, ahol harci teendői lesznek. Veszélyben van Majláth püspök, veszélyben a haza, a katolicizmus, a papi tekintély, szóval minden. Ki kell rántani a kardot és visszavágni amúgy magyarmiskásan, hogy jó időre megemlegesse az ellenfél azt, amit kap.
A nemes székely szót fogadott és sietett a megbízásnak eleget tenni. A Nemzeti Kaszinó mágnás urai pedig a tegnap délután folyamán félretették a kártyát, nem is beszéltek talán olyan hangosan, mint máskor. Lesték izgatottan a telegramot, melyben el lesz mondva, mit végzett az erdélyi státusgyűlésen Ugron Gábor.
Hát ez bizonyos kontra volt, kontra a javából. Ultramontánoknak való csemege a református gyűlésen elhangzott riasztó szózat után, amely nagyon megfeküdte a klerikális tábor gyomrát.
Lássuk hát, mit végzett Ugron Gábor?
Ugron Gábor jó ideig kerülgette a mondanivalóit. Először flastromot ragasztott a Majláth püspök fájó sebeire, körültömjénezte jobbról, balról s mikor ezzel betelt, nekirontott teljes gőzzel az egyházpolitikának, s megcibálta két kézzel azok fejét, akik a liberális reformokat megalkották.
A támadás, noha a már jól ismert ultramontán frázisokba volt burkolva, természetesen és elsősorban Bánffy ellen irányult. Mert az volt a főcél: visszavágni mindenáron! Visszavágni a protestánsoknak és nem kell kímélni senkit!
Az neki a tendenciája, hogy mit panaszkodnak a reformátusok, mit riogatják fel a közvéleményt, minek kürtölik jelszavukkal tele a világot, amikor ők az okozói a tulajdon panaszuknak. Lám, Ugronék már az egyházpolitikai harcok elején megjósolták, hogy a tervbe vett reformok a protestánsoknak fognak legtöbbet ártani. Úgy is történt. És most azok, akik a reformot lanszírozták, akik bűnösök annak megalkotásában, azok önvédelemből a katolikus egyházat támadják és fűt-fát, minden vétket a főpapokra kennek.
Így tettek Majláth püspökkel a kolozsvári ünnepségek után, ezért fogták rá, hogy a felekezetekkel szemben türelmetlen, hogy erőszakkal, pénzzel, protekció ígérgetésével térít, hogy békebontó és ki tudja még mi.
Így beszélt Ugron, a nagy székely, a letört Rabonbán, aki mostanság csak zártabb körű gyűléseken politizál. A státus-gyűlésen tapsoltak neki, s bizonyára Pestről is kapott üdvözlő telegramot. A Nemzeti Kaszinó ultramontán fülkéjéből tudniillik, hol a mai kirohanást megbeszélték.
Lám, Majláth püspök ma már neszt fogott, mert sokkal óvatosabb formában tárta fel a sebeit. Szenvedélyes harci riadó helyett megpengette a jezsuita siránkozás húrját, s inkább a védelemre, mint a támadásra helyezte a súlyt. Oda bújt az Ugron Gábor széles háta mögé, s míg ő maga csak a szemeit forgatta áhítatosan, biztatta a székelyt: üsd, komám, üsd!
Komédia bíz’ ez, jó uraim, nevetséges, csúnya komédia. A mai zavaros időkben a magunk baja is elég, kár a fejünkre borítani a klerikalizmus fertőjét.
Amit Majláth a kolozsvári ünnepségen tett, azért megkapta a magáét, meg is érdemelte bőségesen. Mire volt jó a mai gyűlés alkalmából minden apropó nélkül felkavarni a kedélyeket és miért kellett beküldeni a rajvonalba éppen Ugron Gábort?
Akárhogyan kerülgetik a dolgot, nyilvánvaló Ugron szerepléséből, hogy fel akarja újítani a felekezeti harcot s ennek kapcsán az ő klerikális csatlósainak segedelmével nekiront mindannak, amit hosszú idő után, szembeszállva minden ellentörekvéssel, a nagy nehezen diadalra jutott liberális eszmék alapján megalkotott a nemzet.
Hiába döngeti Ugron a kaput, hiába csorbítja ki rezes csatabárdját a szabadelvűség sáncain, nem fog abban rést ütni sem ő, sem Majláth püspök. Nem rettenünk vissza továbbfolytatását kiküzdeni az egyházpolitikai harcnak. Az első kolozsvári szózat becsületes szózat volt.
Ez a mi meggyőződésünk és meggyőződése mindazoknak, kik a legutóbbi két kolozsvári gyűlés tanúságait megmérlegelik.
Nagyváradi Napló 1902. november 15.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir