193. LOBKOWITZ ÉS BARABÁS
193. LOBKOWITZ ÉS BARABÁS
A budapesti kereszt-heccek idején történt. Nekem egy exkeresztes vezér beszélte. Derék, okos fiú, ki megjózanodott, s penitenciázik most. Barátomnak vallom, s elhallgatom a nevét. Rakovszky és társai gyakran citálták volt akkor fel a nemzeti kaszinóba őt. A kuruc-brigádokat akkor csinálták. Bartha Miklós akkor kelt volt ki a destruktív faj ellen. Szemere Miklós is akkor animálta az ő fiatal véreit. Az én barátom pedig gyakran ült együtt a nemzeti kaszinó egyik sarkában igen neves urakkal. Másnap aztán okvetlenül történt valami hecc az egyetemen.
Ott ült pedig egy szomszédos asztalnál Lobkovitz herceg is, a nagyrangú katona. Nagyon érdekelték a dolgok mindig. De egyszer aztán odaszólt a diákvezérhez:
– Nézze, csináljanak már egyszer valamit. Az egész zsidóságot összelövetem Budapesten. Csináljanak egy igazi heccet!…
*
Nekem nincs okom, hogy e kis történetben kételkedjem. Igen valószínű kis történet ez. Igen valószínű, hogy Lobkowitz nagyon könnyen lövetné össze Budapestet. Kedve volna hozzá. Egyébként pedig meleg barátságban él e jeles katona a hangadó kaszinói urakkal. Azaz Magyarországgal. Magyarországgal. Mert a nemzeti kaszinó Magyarország. És ezt a kis történetet csupán azért írtam ide, mert ma különösen sokatmondó. Barabás Bélát azok akarják ma meglincselni, kik a kereszt-heccek idején konferenciáztak, s kik bizalmas jó barátai Lobkowitz hercegnek. Az „Alkotmány” pedig szitkozódva fenyegeti meg Vészit, Barabást, Vázsonyit, Benedeket, mindazokat, kiknek lojalitása más természetű, mint a Zichy Jánosé vagy a Rakovszky Istváné. Hogy mit jelentenek ezek a dolgok? Csupán csak annyit, hogy immár Lobkovitz szelleme lebeg a vizek fölött, melyek elöntötték a magyar politikai élet mezejét.
*
…Aztán egyszer időt töltöttem Barabás Bélával. Még akkor nem volt bálványdöntő, s nem etette a fenével a zenithet és a nadírt. Gyomai követ volt még akkor az aradi fiskális. Jó ízű, egyszerű, nagyon egyszerű ember, kit olykor nagy exploziókra, nekirugaszkodásokra késztet a hatalmas fizikum s a rusztikus egészség. Az aradi Stocker József volt ő. Olyan ember, ki a mi kis viszonyaink között még talán értékes is, de mindenesetre hasznos lehet. Szépen tud szavalni az aradi Golgotháról. Akkor valami Kossuth-ünnepre készültünk. A vasútra vártunk. Elég köznapi tréfákkal mulattattuk egymást, de jókat nevettünk. Egy jámbor anyóka közeledett felénk. A karján koszorú volt, s áhítattal nézte a gyomai követet. Barabás egyszerre komoly, szinte honfibús arcot vágott, s úgy várta az anyókát:
– Derék honleány, néném asszony. Látom, koszorút hoz szent Kossuth apánk sírjára…
Két perc múlva pedig tovább mulattunk…
Nem Cassius. Nem Caesar. És nem is Brutus. Túlontúl megvadult a mi derék, szép hangú, egyszerű emberünk. Most már maga sem tudja, hogy mit csináljon…
*
De viszont most már tetszik látni, hogy bajos kis dolog ez. A lombikpróba veszedelmesen sikerült. A lombik szépen bírta a meleget. El is párolgott már belőle minden, Lobkowitz és Barabás maradtak meg benne. Avagy – hogy képek nélkül beszéljünk – vagy tűrjük, hogy lövessen ránk Lobkowitz, vagy megyünk a torlaszokra Barabással. (Főtisztelendő Pálffy úr szerint sincs tertium. Legföljebb a mi számunkra. Tóth Béla és epigonjai számára, akik ki akarnak vándorolni. Úgy vélem, hogy az epigonokkal reám céloz. Rossz helyre. Az én kivándorló vágyam régibb a Tóth Béla mesterénél is.) Tehát Lobkowitz és Barabás. Szomorúbb dilemmát nem tud a história. És kedvetlenül is Tisza Istvánnak kell itt igazat; adnunk. Mennénk. Ha üzenne valaki. Ha csakugyan menni kell. De ki üzen? Kivel menjünk? Hova? Barabás Béla majd még azt válaszolja erre, amit Rigó Ferenc válaszolt Khuen-Hédervárynak.
*
Egy magát ép ízlésűnek tartó ember kis kérdése ez az írás. Vajon nem jobb volna, ha a lombik alá tovább fűtenénk? Hátha Lobkowitz és Barabás is elpárolognának. Mert így nem tudunk választani. Legyünk olyan lojálisok, hogy kérjünk selyemzsinórt, vagy szaladjunk neki a falnak, s szakítsuk be a fejünket? Megette a fene ezt az állapotot, Barabással szólván.
Nagyváradi Napló 1903. szeptember 26.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
