34. EGY IRODALMI ÜNNEP
34. EGY IRODALMI ÜNNEP
A párizsi Luxembourg-kertben két nap óta új, kicsi, művészietlen fehér szobor áll. Az asszonyról, akit ábrázol, azt hirdette a leleplező-ünnepség asszony-szónoka: „nő volt, semmi más, mint nő; művész volt, semmi más, mint művész…” George Sand néven ismerte a világ, s különb emléket érdemelt volna, mint ez az új, kicsi, művészietlen, fehér szobor, melyre sokan elfelejtettek virágot hozni a tegnapi napon.
A George Sand-ünnepek hivatalos napja nem volt szerencsés nap. Mindenki nagyobbszerű megnyilatkozást várt, több ünnepséget és több melegséget. A Luxembourg-kertben fölállított díszes tribün körül alig voltunk többen kétszáznál. Messzebb a sétatér főútján álltak még bámészkodó sétálók. Az utolsó pillanatban tudta meg a rendezőség, hogy a kultuszminiszter sem jön el, akinek beszédet kellett volna mondania. Helyettest küldött. Mikor Claretie Gyula, a szoborbizottság elnöke ünnepies szavakkal bízta Párizs városára az új szobor gondozását, kiderült, hogy Párizs városa elfelejtette képviseltetni magát George Sand szobrának leleplezésén. A szobor talapzatán hatalmas, gyönyörű koszorú pihent. Ezt sem Párizs városa küldte, hanem a cseh Prága.
Kissé fájdalmas volt az ünnep. Ez megérzett a szónokok hangján is. A lepel lehullása sem vidította fel a lelkeket. A szobor nem sikerült. Egészen fiatal korában ábrázolja a szobor George Sand-ot, aki sziklán ül, elmerengve néz a távolba, jobb keze a sziklán pihen, bal keze egy papírcsomón fekszik. Keveset mondó, kicsiségében elenyésző a szobor.
A szónokok közül Prévost, a francia írók egyesületének az elnöke, találta meg talán legszerencsésebben a George Sand ünnepléséhez illő szavakat. Nagyon tetszett a nő-szónoknak, Sévérine asszonynak is a beszéde, mely George Sand-ot, a nőt, a női jogok harcosát, mint a nők dicsőségét magasztalta.
Ott voltak az ünnepen a nagy írónő unokái is. Egyiküknek az arca feltűnően emlékeztet George Sand-ra.
Egy csoport diák és diákkisasszony lelkesedése, tapsa, éljenzése melegítette föl olykor-olykor egy kicsit a hideg ünnepséget, melynél sokkal melegebbet érdemelt volna az asszony, kinek páratlanul meleg szívét, jóságát és nemességét még a talentumánál is jobban emlegették az ünnepség szószólói.
Az esti ünnep, a Comédie-Française-ban, már fényes és sokkal lelkesebb volt. George Sand egy kis drámáját játszották, a Claudie-t. Hugo Victor és Dumas George Sand-ról szóló verseit szavalták. Megkoszorúzták a színpadon George Sand mellszobrát. A színházat megtöltő, előkelő publikum lelkesen tapsolt, éljenzett mindvégig.
A nagy írónő születésének százéves fordulóját azonban, mint Franciaországnak csaknem mindegyik nevezetesebb irodalmi ünnepét, nem ezek a külső ceremóniák teszik emlékezetessé és termékenyítővé. Egy-egy nagy irodalmi ünnep valóságos új s nagyobb fényre támasztása annak a nagy írónak, akit ünnepelnek. A George Sand emlékünnep a nagy írónő könyveit divatosabbakká tette újra a legdivatosabb könyveknél. Egy kis irodalmat alkotnak azok a művek, melyek George Sand-ról, életéről, műveiről szólnak, s a százéves évforduló alkalmából jelentek meg. A népléleknek valami külön, szerencsés tehetsége az a képesség, mellyel a franciák régi nagyjaikhoz, a régi nagyok lelkeihez, az elmúlt korokhoz férkőzni, közeledni tudnak. A George Sand-ünnep nagyszerűségében és harmóniájában elveszett az az egy-két disszonancia, melyet a kegyeletlen buzgóság és szenvedelem bele próbált vegyítni.
A szoborleleplezés, a matinék, kiállítások, díszelőadások csak epizódok voltak. Nem ezek s nem ezekért volt az ünnep. Még a Luxembourg-kert nem éppen sikerült szobrát is meg lehet bocsátani. Mert az ünnepet nem ezek teszik emlékezetessé. Hanem az a szeretet és lelkesedés, mely George Sand-ot a mai nemzedék előtt az élőnél is elevenebbé tette, a George Sand-ról szóló írásoknak az a szerető és lelkes összehordása, mely belevont minden francia lelket George Sand ünneplésébe.
Budapesti Hírlap 1904. július 5.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
