17. BARNUM ÉS ANDREJEVA LOVAGJA
17. BARNUM ÉS ANDREJEVA LOVAGJA
Nagy eset történt… Gorkij Maximot csakugyan letartóztatták. A Terézvárosban is volt egy kis micsoda. Bagatell! De hogy kellett a mezítlábas Olümposz Jupiterjének dolgozni! Az volt a valami. Elbújhat Vázsonyi Vilmos. Hieronymi? Ez is ellenjelölt? Tolsztoj!!! Meg az a veszett pópa, az a Gapon. Ezeket kellett legyűrni.
Sikerült. A kozákoknak megesett a szívük. Ők is csak emberek. S a Költő, a Nagy, az Egyetlen, a Mártír, a Világosság győzött. Végre is bejuthatott a börtönbe Gorkij Maxim.
Az érzékeny, budapesti, irodalmi asszonyok és feleségek megrendülve gondolnak mindjárt az asszonyra, a feleségre, a Gorkij asszonyára, feleségére. Tévedés és hiba. A vad kozákok már nem törtek össze hitvesi szívet. Madame Gorkij, Gorkijné őnagysága (Gorkijevszkának mondja az orosz?) már régen lemondott a költőről. Átengedte a világnak. Egy Messiáshoz celibátusz illik.
Úgy írják különben, hogy Gorkij rúgta el az ágyat és asztalt. És ment a világot megváltani. Erről bőséges táviratokat helyeztetett el a külföldi lapokban (ma már sajtó nélkül a Golgotháig sem lehet eljutni). Közben hátra-hátranézegetett, hogy jönnek-e már azok a nyavalyás kozákok.
És így ért el Rigáig a Költő. Kortesei szerte Európában mozogtak, lármáztak:
– Győzni fog! Ott megy! Reszket a cár. Tartóztasd le, zsarnok! Tartóztasd le már. Dobd a börtönbe. Hah, te csak Gapontól félsz…
Végre Rigában sikerült is. Behatoltak a durva kozákok Andrejeva színésznő-kisasszony őnagyságának a hálószobájába, s kivonszolták onnan a Költőt. Mert, óh világ, te azt hiszed, hogy a Költő csak azért izgatott Rigában, mert végre is Rigát is izgatni kell. Te kissé csalódol, óh világ. A Költő nem válogathatott Riga és Odessza között például. Neki Rigába kellett menni, mert barátnője, az aranyos Andrejeva a rigai Erkel-színkörben vagy Szigligeti-színházban vendégszerepelt hatalmas íróbarátja jóvoltából (tetszik talán önöknek ismerni ezt a szokást). Nos, Andrejeva kisasszonynak megártott a vendégjáték, beteg lett. Sürgönyzött a Messiásnak Pétervárra, hogy hagyja abba a forradalmat, s utazzék. A Messiás, a Költő egy kicsit bosszankodott (már szinte bizonyos volt a letartóztatás), de szaladt, mert az Andrejeva szava isten szava. Aztán, hogy ugyis lenn volt Rigában, hátha itt könnyebben menne. Csakugyan. Elfogták a Költőt.
És most Németország nagynevű írói gyűjtik az aláírást a cárhoz. Olyan bizonyos volt a dolog, hogy talán már előre történt néhány aláírás. Azóta már az öreg Anatole France is biztosan ívet köröztet. Sír a „művelt világ”. Siratja a Költőt.
Szeretnők a magyar publikum érzékenyeinek a könnyét letörölni. Van – és óh jaj talán lesz is – nekünk most magunknak szükségünk a magunk könnyére. Vigasztalódjanak kérem. Gorkij Maximnak a hajaszála sem fog meggörbülni. Csak híresebb, dicsőségesebb s gazdagabb lesz egy kicsit. Ezt ő maga is előre tudta a maga divinusz lelkével. (És most alázatosan bocsánatot kérünk ezért a frivolnak tetsző hangért.) Legalább százhúsz millió pária jaja csap az Égre a cár országában. Mintha az egész emberiség kínja odagyűlt volna. Ömlik, patakzik a vér. A zsarnok szívében nincs irgalom. Hiában annak a szent, igaz pátriárkának az élete, kit Tolsztojnak hívnak, hiába a szenvedő milliók kiváltott emberének, Gaponnak isteni őrülete és bátorsága, hiába minden. Jaj, mi lesz ott? Rakódik-e a bűnnek, butaságnak, nyomornak és szolgaságnak e világára egy hajnalos jobb világ. A világ nagy íróinak, gondolkozóinak, jóembereinek össze kellene fogni. Próbálni valamit kéréssel, könyörgéssel. Oroszország népéért… És Dante e földszíni óriás poklának tetején megjelen a jeles író, akárcsak a Cook embere a pihenő Etnánál vendégeivel, s mintha ezt kérdezné:
– Láttok? Én vagyok itt I. Gorkij Maxim. Én vagyok a Messiás. Nem Tolsztoj, nem Gapon. Mert a francia–orosz barátkozás óta ma már még a franciáknak is én vagyok a Költő, az Egy. Nekem vannak nemzetközi kritikus barátaim. Én tudom csinálni a legszédítőbb önéletrajzot. Az én mezítlábasságom bámulja Berlin, Bécs, Róma, London, Madrid és Bukarest, azaz hogy Budapest. Bámuljatok is, mert megérdemlem.
Ha tízszer annyi ember volna ez a reklám Jupiter, mint amennyi pedig valóban érdekes, súlyos s bizonyos tekintetben fenomenális legény, akkor is meg kellene vetni minden igaz embernek, mert nincs rettenetesebb bűn, mint az ál-messiáskodás. És éppen most, mikor olyan iszonyú sebhelye vérzik az emberiségnek, amilyen talán még soha: Gorkij Maxim… Messiás ez az ember? Ez egy vad erejű, háborodott önimádó, s emellett Barnum és Andrejeva lovagja.
Budapesti Napló 1905. január 30.
A. E.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
