29. EGY KÖNYV ÉS EGY EMBER
29. EGY KÖNYV ÉS EGY EMBER
Legyen ez a hely ma egy könyvé és egy emberé. Adjunk nekik egy napot a jövendőből. A jövendőből, mely úgyis az övék. Az övék, ha fejünk tetejére is állunk. Aminthogy ezt cselekedjük mostanában nagyon. A könyvet egy ifjú magyar kör prezentálja nekünk, a Társadalomtudományi Társaság. Az embert az ifjú magyar forradalom küldi Szegvárról. A könyvnek jóformán neve sincs. A Társadalomtudományi Társaság a magyar társadalomnak gondolatokat küld e könyvben. Emlékezetes, nagy vitáknak eszme-anyagát küldi. Az embernek sem a neve fontos. Véletlenül Mezőfi Vilmosnak hívják.
Ám lássa a magyar társadalom, miként fogadja ezt a könyvet és ezt az embert. Forradalmat hoz mindakettő. Ha nem is akarná. Ha meg is gondolná időközben. Mert a gondolat könyörtelen és feltartóztathatatlan erő, még ha az ünnepi ódák is ugyanezt mondják. Minden gondolat sok millió gondolat helyett beszél. Minden gondolat vörös zászló még akkor is, ha a gondolkozás ellen küldik csatasorba. És a szegvári magyar paraszt sem tréfál, mikor felküldi a magyar parlamentbe Mezőfi Vilmost. A szegvári csatamező van olyan históriai, mint az a mező, ahol szétverték a Dózsa György csapatát. Négyszázkilencven ember adta rá szavazatát, de tizenhét millió ember, akinek ma még nincs szavazójoga, vele küldi a törvényhozásba vágyait és reményeit. Mezőfi Vilmos fönt áll a bástyafokon. Megszédülhet, lezuhanhat, fehér zsebkendőt ránthat, de már ott volt.
Mezőfi Vilmos, a volt óráslegény, a harcos zsurnaliszta, az első vörös lobogójú magvar népképviselő majd csak eltalál a helyére a parlamentben. Ő neki már megvan a mandátuma. Ő el van helyezve. Ne ő róla essék szó először.
Különben is több egy könyv, mint egy ember. A parlament könyvtárába eljut-e vajon a Társadalomtudományi Társaság könyve olyan könnyen, mint a nagyságos urak padsorába a szegvári követ? Eljut-e vajon? A gondolatnak nehezebb az útja, mint a karrierre törő egyénnek. És ennek a könyvnek eredendő, halálos bűne van. Ólomsoraiból olyan beszédek hangzanak hozzánk, amelyeknek a magyar parlamentben kellett volna elhangzaniok, ha a magyar parlamentben bon ton volna a gondolat, divat a valóság, és illendőség a kultúra.
Ezt a fiatal magyar kört, ezt a Társadalomtudományi Társaságot, az intellektuális és az élettel számoló élet oázisának tartjuk egyre többen a magyar Szaharán. És majdnem így van.
Olvassuk és fölidézzük a nagy vitákat. A modern emberi társadalmak probléma-óriásai kelnek föl előttünk nagyszerűségükben. És szikra-özön, gondolatok özöne rajzik föl, mikor buzogányaik összeérnek. A liberalizmus, konzervatívizmus, szocializmus és anarchia. Körülöttük, velük, értük, miattuk, általuk folyik a harc, igazodik az élet ma már minden kultúrtársadalomban. Egy a célja mindegyiknek: megadni az emberlénynek a legtöbb és legboldogabb módot az életre. Minden irány, jelszó csak értük és alattuk van… Mikor láttuk ez óriások titáni harcát a magyar fórumon? Mikor hallottuk a modern társadalmak nagy jelszavait megzendülni a magyar közéletben s a magyar – parlamentben? Mikor kápráztatta el szemeinket a magyar népképviselet házában a nagy tömegekért, a nép-milliókért összecsapott fegyverek kicsiholt gondolatszikráinak fényes szikra-zápora? Milyen csodálatos is a gondolat. Olvasgatunk ebben a könyvben. Geöcze Sarolta, Gratz Gusztáv, gróf Batthyány Ervin, Szabó Ervin húzták föl a sorompót a négy összecsapó óriás előtt. Négy más világ ez. Négy kiengesztelhetetlenül külön egyéniség: De mert gondolatokra bízták magukat, milyen magasan tudtak szárnyalni!… A harcosok is, a társadalmi fejlődés irányairól folyt vitának szónokai is, micsoda magasságot képviselnek a magyar közélet pocsolyasúroló témái mellett!… Mert ezek az életet nézik, boncolják, s művelik a jövendő számára. És a milliók, a tömegek számára. És mindig eszmékkel.
Ez a könyv a forradalmat hirdeti, mely jönni fog. Tegyék bár e könyvet indexre ott, hol ma húszezer hatalom-osztalékosnak új húszezerrel való kicserélése a világrengető kérdés, ott, ahol egy millió ember is sok, ha szavaz, mert már ezeknek is hiába festik lelketlenül, megtévesztően, pirosfehérzöldre az oligarcha kastélyablakokat. Veszedelemben van a magyar parlamentarizmus, csakugyan. A mai. Jön, fölkészült ellene az élet, a gondolat, a kultúra, a társadalmi lelkiismeret, a nép-érdek, az igazság.
Ezt jelenti ez a könyv is. De ezt jelenti – nem véletlen konszonálással – a szegvári csatatér harci zaja is. Nem kell félteni a „romlott nép”-et. Élet van abban s élni akar az. Az egy millió magyar marakodó urai közé a tizenhét millió elküldte Mezőfi Vilmost. Mezőfi… És Vilmos is. Óráslegény volt. Újságíró. Járt valószínűleg toloncúton is. Agitált és ébresztgetett. Miként a Társadalomtudományi Társaság lecáfolta a babonát, mintha a magyar intellektus idegen volna a művelt világot áthevítő modern, nagyeszmék táplálásától, úgy tett ő kísérletet, hogy a magyar néplélekbe elhelyezze a legnemzetközibb, legáltalánosabb, legvilágformálóbb tömegeszmét.
Jelek ezek, nagyszerű jelek. Már nemcsak a föld belseje dübörög, s az eszmék lovagjai sem tűnnek el a felhő mögött. Kicsoda Mezőfi Vilmos? Mi lesz? Igazi, ortodoxok által is elismert szociáldemokrata-e vagy sem? Majd megválik. És az sem utolsó jel, hogy az első szocialistának számolnia kellett a magyar éggel s a magyar földdel, melyben szent Jókaink-uccse van valami… Mert a földes kis királyok ezer holdjai közé szorított szegvári magyar igaz magyar, színtiszta magyar, hogy egy kicsit gúnyolódjunk: autentikus paraszt…
Tisztelt osztályparlament, főrendi urak, képviselők, nagyállású vagy nagypénzű urak, intellektüellek és honhazaffyak, írók, újságírók művészek, egymással s egymás közt olcsón és nem őszintén marakodók, mi mind, jó lesz vigyázni. Hatalmas árjával fenyeget bennünket az igaz élet. Ma egy könyv jelent meg, s egy Szegvár mozdult meg. De a jövendő beszél hozzánk. Jó lesz közelebb engedni magunkhoz az eszméket és a népet. Európai vulkanikus eszmeerők nyúlnak be minden társadalom életébe. És mi is Európában élünk. A nagy, közelgő, törvényszerű földindulásra jó lesz magunkat ellátnunk európai eszmékkel és magyar népszimpátiákkal!…
Budapesti Napló 1905. február 16.
Ady Endre
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
