81. KÁLVINISTÁK ÉS SZOCIALIZMUS
81. KÁLVINISTÁK ÉS SZOCIALIZMUS
Genf pápájáról, a nagy reformátorról, francia gondolkozók sokat írnak mostanában. Kálvin János olyan aktuális nagysága a mának, hogy még tüntetnek is ellene. Servet Mihály szobrát egyenesen Kálvin híveinek bosszantására állítják föl Párizsban. Így válaszolnak a klerikálisok a La Barre-szobor emelőinek. A francia Kálvin-irodalom is több hízelgő vagy maró ópusszal gazdagodott. Az Egyház és Állam leszámoló harca csak a kisebb oka talán ennek, Kálvint, a latin race Lutherjét, a szocializmus harsonájával lármázzák föl sűrűen a sírjából. Tudni akarják, hogy Genf pápája mutat-e valamerre csont-ujjával. Mert itt van az új forradalom, az új reformáció, az új világválság. Luther, Kálvin s a többiek csak megfoltozták a társadalmi ember viseltes lelkét. S ime most merő-új lelket akar magának az ember. Csak Róma pápájának volna ehhez szava? Genf pápájának, az élő pápa-múmiánál elevenebb halottnak mindegy?
Szomorúan érdekes, hogy ezt is Franciaországnak kell megkérdeznie. Pedig Kálvin francia híveinek száma a névlegesekkel együtt is csak maroknyi. Magyarországon ez százszor nagyobb s ezerszer égetőbb kérdés tízezer okból. Franciaország már jóformán el is döntötte ami a problémából az övé. A hivatalos református Egyháztól itt sem követelhette senki, hogy ne legyen – Egyház. De minden radikalizmusnak vezéreket adott a francia református társadalom. Guesde, a francia szocialisták vezére egy kálvinista pap fia. Szocialisták, radikálisok, szabadgondolkozók és szabadkőmívesek között kálvinista születésűek vezérkednek. S a hívő kálvinisták is hangosan hirdetik, hogy a szocializmussal ki kell békülnie Kálvin egyházának. Azt a Kálvint kell követni, aki Seneca tanítványa volt, aki szabadságért s világosságért ostromolta Rómát. És nem azt a Kálvint, aki maga is pápának csapott föl s aki Servet Mihályt megégette.
Nemcsak Kálvin egyházának, de az emberiség ügyének is veszedelme volna, ha a protestantizmus elfeledné, hogy anyja: az Élet volt. Bölcsője: szabadság és igazság. Csak rajongók remélik a dogmatikus vallások gyors múlását. Ha Kálvin hívei és a protestánsok elfordulnak anyjuktól, az Élettől, fölfalja őket Róma. Mert az Életnek született egy igértebb és kedvesebb gyermeke. Franciaországban kálvinista teológusok is ilyennek látják a helyzetet. Vagy kibékül a protestantizmus újabb és hatalmasabb testvérével, a szocializmussal vagy elpusztul. És ezért fájdalmasan nehéz kérdése ez a haladás ügyének is. Mert Róma, sajnos, ebbe sem fog belepusztulni. Kősziklánál is erősebb alapra épült a klerikalizmus: az emberi butaság végtelenségére. Rómának dogmája a vak engedelmesség s Róma tud alkalmazkodni, ravaszkodni. Vesztes tehát csak a lelkiismereti szabadság indulójával indult protestantizmus lehet. Holott még a kérlelhetetlen ateista is inkább a protestantizmust választja, ha csak Róma és a protestantizmus [között] választhat. S a haladás ügyének sem közömbös a választás. Nem közömbös, hogy Kálvin utódai és hívei észreveszik-e, hogy a szocializmus törvényes utódja a protestantizmusnak. Békülnie szabad csak vele az öregebb testvérnek, háborúskodni nem.
És jól dolgozhatott Erdélyben a pápistás pietizmus, ha Erdély püspöke, Bartók püspök még a szociális tevékenységről is úgy beszél, mint egy gyermek, aki ördögöket lát a sötétben. Micsoda más szellemű volt Erdélyben a kálvinizmus még csak húsz évvel ezelőtt is. Szinte azt mondhatnók: a reform-protestantizmus egyetlen fészke volt Erdély az egész világon, ahol komolyan vették ezeket az igéket: világosság, szabadság, haladás. Még Szász Domokos sem mert volna olyan nyilatkozatot tenni, mint a Bartóké, mely illenék egy buta kalábriai olasz baráthoz, de nem Erdély első püspökéhez. Erdélyéhez, melyet valaha a lelkiismereti szabadság klasszikus földjének címeztek. Ma talán már Pápa, Debrecen és Sárospatak is szabadabb szellemű, mint Kolozsvár. Azt hiszik Bartókék, hogy így lehet Mailáthtal bírkózni. Szörnyűségesen csalódnak: protestantizmus és reakció – élet és halál. Csak új áramlatokhoz szabad szegődnie Kálvin egyházának, ez a lényege. A szabadság és a folytonos újítás. Franciaország példája is ezt üzeni haza.
Vigyázzon Kálvin magyar egyháza, hogy a szocializmussal szemben vett harci pózban nehogy éppen ő lakoljon azért a Kálvinért, aki Servet Mihályt megégette. Servet Mihály bízott a protestáns toleranciában. Ha Olaszországba szökik, a pápa teszi rá a kezét, ha Franciaországba, a vienne-iérsek. És szörnyűbb sors sehol se érhette volna, mint éppen Genfben érte. Nehogy azért a bűnért a magyar Kálvin egyháznak kelljen hasonlóan lakolnia. Róma számít ám arra, s ezt is Franciaországban figyelték meg éppen, hogy a szocializmustól megriadt protestánsok az ő kitátott, feneketlen, sötét torkába ugranak.
(Párizs, december 16.)
Budapesti Napló 1906. december 20.
Kálvinista magyar
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
