44. KEMÁL BEJ DEBRECENBEN

Full text search

44. KEMÁL BEJ DEBRECENBEN
(Az írók és az idegesség)
Max Harden, aki már mondott nekünk, magyaroknak, egy-két gorombaságot, mondotta volna ezt is:
– Keveset tudok a magyar irodalomról, de ha volna ott Budapest körül valami, eljönne az.
Eljönne csakugyan, elmenne, ha volna, mint ahogy ki is megy, ami érték. Szamár beszéd, ha mi állítólagos nyelvi elszigeteltségünkkel ámítjuk magunkat és impotenciánkat. Laocet ókínai nyelvből is lefordították minden nyelvre: érdemes volt.
Akik színházba járnak és színházi híreket olvasnak, beszélik, hogy Budapest színházai erre az évre ismét külföldi élelemmel látták el magukat. Szóval, már megint fölfedezték Magyarországon azokat, akik otthon senkik. Viszont Zacconinak, aki bejárta kétszer-háromszor a világot, két-három nap elég volt, hogy meglássa és elvigye magával a Molnár Ferenc darabját.
De a legérdekesebb dolog mégis az, hogy Debrecen színházában török darabra készülnek. (Mégis csak lesz abban valami, hogy Debrecen török–tatár–szláv vegyülék.) Íme a török darabnak is szűk Macedónia, ha – darab, ha valami. Párizsban lázasan fordítják és olvassák az örmény verseket és rutén novellákat.
Mikszáthot nemcsak Angolországban olvassák. Most, karácsony előtt, Párizsban Hachette-éknál úgy vásárolják a Szent Péter esernyőjét a gyermekek számára, mint a cukorbonbont.
Kemál bej Debrecenben s minden nyelvű író ott, ahol akar, arathat megismerést és sikert. Legföljebb az a kis aggodalmunk van, hogy Magyarország mégis kivétel talán. Itt még idegen írónak sincs könnyű dolga.
Budapesti Napló 1907. november 30.
Lellei

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir