Új hóbort, új hóbort, az imperiális Magyarország híveinek figyelmébe ajánljuk. Rákosi Jenő úr lapja bizonyosan tudomást vett már róla, mert az ilyen külföldi példákat szereti. Az új hóbort ez a szentencia: Franciaországot a tömegek tették tönkre s a sok szavazás. Tehát Franciaországot az gyógyítaná meg, aki fölrúgná a tömegeket, s még a szótárból is kitörülné a „választás” szót. Nini, hiszen ez nem is olyan új hóbort, mint hirtelen gondolná az ember, miután új ruhát lát rajta. Ez a választás-ellenesség édes, épületes, de régi: a Napóleonok „fölvilágosodott’’ abszolutizmusa. Lám-lám, vannak csakugyan olyan halottak, akiket nem lehet elégszer megölni.
Fekete tollú írók, a Bourget-k, a Barrès-ek e megfejelt hóbort hirdetői. Bourget hivatkozik arra, hogy Balzac, a nagy Balzac is utálta a népet és a voksot. Lehet, Balzac igazi polgári író volt, s az ő idejében előkelő póz volt az antidemokrácia. De, krisztuskám, manapság Anatole France népgyűléseken szónokol, s egy Maeterlinck is csak a demokráciában látja a társadalmi nyavalyák orvosságát. Volt idő, amikor a reakció nem nézte így le Franciaország népét, amikor tudniillik ez a nép az ő nyája volt. Magyarországon például, ha magyar Bourget-k volnának, ez idő szerint nem átkoznák el a tömegeket. A magyarországi tömegek tudniillik jó birkanyájak, melyeket a papok és urak kedvük szerint hajkurászhatnak. A szocialistákon kívül nincs a magyarországi tömegekben öntudat és kultúr-erő.
Franciaországban azonban a tömegek akarata egyre tudatosabb és imponálóbb. Ezért vedlik itt a demagóg nacionalizmus népgyűlölő királypártisággá. Amíg a tömegeket bolondítani lehetett, addig jó volt a voks. De most szocialista tanítók nevelik az új generációt, s a lenézett tömegek kezdik nagyon is tudni, mit akarnak. Ezért a reakció lángoló tömeg-utálata, s ezért a harc a voks ellen. Fordulna csak melléjük a voks vagy remélhetnék, hogy melléjük fordul. De hajh, a tömegek nem a régi nyájak s a voks egyre lesújtóbb. S pokolian mulatságos, miként találkoznak a népgyűlöletben bonapartisták, királypártiak, pocakos milliomosok, papok, papfaló álradikálisok és – antiparlamentarista anarchisták.
Nem lehetetlen, hogy a polgári Franciaország félelmében máról-holnapra szavazati jogot ad a nőknek. Abban a hitben, hogy az „elromlott” tömegeket le lehet gyűrni a bigottaknak maradt nők voksaival. Mert csak két útja, van a reakciónak: vagy egyenesen agyonütni a voksot vagy – tovább demokratizálni. Az első lehetetlen, a másodikra esetleg kénytelen lesz ráfanyalodni. S ezzel azt éri el, hogy a nőket, az anyákat is beledobja a forradalmiság edző kohójába. Mert Napóleon, aki a voks helyett mindenbe a maga voksát teszi, nem jöhet már. Ha az „előkelő” művészlelkek elpusztulnak is a tömegek parfümtelen illatától, a tömegek jönnek. Jönnek, mert ez az ő hivatásuk, kötelességük, parancsuk. A voks ellen nem lehet küzdeni, mert a voks, mint ők, a polgári demagógok mondották valamikor: Isten szava.
Népszava 1908. július 26.