Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
A Szabolcs, Tas és Töhötöm vezérek által elért sikerek újabb, hatalmas lépéssel vitték előre a honfoglalás nagy művét. Ez újabb eredmények révén a magyarok fenhatósága a Tiszától keletre, Árpád eredeti szándékánál és tervénél jóval előbbre jutott, mert míg ő Maróttól csak a Szamos és a Zilah-Nyíri határszél között fekvő terület átengedését kérte, addig alvezéreinek époly öntevékeny, mint szerencsés viselkedése és munkálkodása folytán immár nemcsak a Szamos és a Kőrösök között fekvő terület legnagyobb része, hanem Erdélynek egy kis sávja is elismerte a magyarok fenhatóságát. Ez a gyönyörű eredmény elsősorban a magyarok részén megnyilvánult céltudatos és helyes intézkedéseknek volt a következménye. E tekintetben különösen kiemelendő, hogy miután Marót elbizakodottságában az Árpádnak adott válaszában erősen a kardjára ütött, utóbbi igen helyesen jelentékeny haderőt küldött be ellenségeinek országába, minek folytán Marótnak, legalább egyelőre, elment a kedve a komolyabb ellenállás kifejtésétől. Hogy Szabolcs és Tas Szeghalomnál nagyobb erőfeszítést nem fejtettek ki a Kőrösön való átjutás érdekében, azon nem csodálkozhatunk, hiszen ők már így is jóval nagyobb terület meghódításáról számolhattak be, mint amennyire eredeti megbízásuk szólt.
A két oszlopban, terepszakaszról terepszakaszra, közbeeső erődök építése mellett történt előnyomulást, mint nagyon célszerű rendelkezést, szintén dícsérőleg kell kiemelnünk; ép így Töhötöm felette helyes intézkedéseit a beható előzetes felderítésre és az Almás-folyó menti harc igen célszerű tervezése és végrehajtása tekintetében. Az általa kikülönített résznek ügyes viselkedés révén, úgy látszik, teljesen észrevétlenül sikerült az ellenség oldalába és hátába kerülnie, ami aztán hamarosan a magyarok javára döntötte el a csatát.
Nevezetes és említésre méltó még a kőkapuk és fatorlaszok készítése az országhatár mentén, ép úgy, amint azt a nyugati front biztosítására Borsnak a Sajó és a Tátra között kellett megcsinálnia.
Hogy Árpád táborában a nagy eredmények hallatára kissé hosszasan és kelleténél többet öntöttek a garatokra, azon utóvégre nem nagyon csodálkozhatunk. Nemcsak a régi, de a legújabbkori magyaroknál is bevett szokás az, hogy örömüket, bánatukat a boroskancsóban szeretik megfüröszteni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir