Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
A magyar rendek Albert királyt támogatásukról biztosítván, ez a rendelkezésére bocsátott nagyszámú magyar haderőt mindenekelőtt a saját céljainak elérésére, a cseh korona megszerzésére és biztosítására használta fel, holott akkor már a török is újból és erősen fenyegette, sőt már döngette is az ország déli kapuit, s így tulajdonképpen ide, nem pedig Csehországba kellett volna a magyar haderőt útnak irányítani. Hogy a magyar rendek ennek dacára a magyar hadaknak cseh földön való alkalmazásához hozzájárultak, ez oly nagyfokú önzetlenségre és lojalitásra vall, mely nem mindennapos nemcsak hazánk, hanem a nemzetek és népek történetében is.
A csehországi hadműveleteknek Tabor körül lejátszódott első része meglehetősen lanyha hadműveleti tevékenységről tesz tanúságot. Albertnek úgylátszik ostromszerei nem voltak s így komolyan nem is fogott hozzá az elsáncolt tábor megtámadásához.
A hadjáratnak a lengyelek ellen viselt második része ugyan szintén nem tesz egyik fél részén sem valami nagy energiáról tanúságot és Ulászló lengyel király inkább a kedvezőtlen külpolitikai és hadműveleti helyzetre való tekintettel, mint a csatatéren ellenfelei által kivívott sikerek hatása alatt volt kénytelen hadait országába visszavonni és a békés megegyezés lehetőségét előtérbe helyezni. Hogy ily módon döntő eredményt egyik fél sem vívhatott ki, ez szinte magától értetődik. Albert, de kivált a magyarok szempontjából ellenben a hadjáratnak elég gyors befejezése azért vált kiválóan kívánatossá és hasznossá, mert ezáltal hadaik felszabadulván, azokat nyomban a délvidékre lehetett leszállítani.
Cillei Ulrik és Borbála özvegy királyné folytonos áskálódásaikkal és rút hálátlanságukkal bőven rászolgáltak nemcsak saját koruk, hanem az utókor megvetésére is.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir