Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Vérfagyasztóan szomorú dolgok azok, amelyek a letárgyalt rövid időközben gyors egymásutánban követték egymást. Ezek az események tanulságos, intő és elrettentő például szolgálhatnak arra nézve, hogy mi mindenre nem képes egy rosszúl nevelt és állandóan rossz tanácsadók befolyása alatt álló fiatal, gyenge, tapasztalatlan gyermek-, illetve ifjú király. Abból a magból, amelyet eleinte Frigyes császár, majd később az álnok Cillei az ártatlan gyermek szívébe beleplántáltak, más, mint minden nemesebb érzést lábbal tipró, embertelen és istentelen cselekedetek nem kelhettek ki. És mi még szerencséről beszélhetünk, hogy a mi történelmünkben az ily vérlázító esetek a többi nemzetek középkori történelméhez képest csak igen ritkán fordultak elő és hogy V. László teljesen elhibázott, férges uralma nem tartott túlsoká. De még nagyobb szerencse, hogy a magyar nemzet becsületesen gondolkozó túlnyomó többsége nyomban azzal köszörülte ki a Hunyadi-házon elkövetett sérelmet és a nemzet becsületén ejtett csorbát, hogy felejthetetlen nagy hősének, Hunyadi Jánosnak még életbenmaradt egyetlen fiát közfelkiáltással királyává választotta. És az isteni gondviselés bőségesen meg is jutalmazta a nemzet igazságérzetének ezt a spontán, nagylelkű és engesztelő megnyilatkozását.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir