d) A háborús felek további szándékai és magatartása a romhányi csata után.
A romhányi csatában részt vett csapatokat báró Sickingen altábornagy még aznap este régi helyeikre, Vadkertre és Szécsénybe rendelte vissza, Rákóczi serege pedig Guta környékén töltötte a csatára következő éjjelt.
A romhányi összetűzés a többi császári csapatok és parancsnokok további magatartását egyáltalában nem befolyásolta. Heister még mindig Bécsben volt és a szükséges kiegészítések és pótlások beérkezte előtt semmi szín alatt sem volt hajlandó várakozó magatartásából kilépve, a szándékolt offenzívát megkezdeni. Sőt állítólag Sickingent bár Romhánynál végeredményben diadalt aratott, felelősségre vonta azért, hogy nagyobb erővel a megállapított őrvonalon túl előre menni merészkedett.
Közvetlenül a csata után Rákóczi persze nem tudhatta, hogy nem-e fog az ellenség vérszemet kapni és újabb, nagyobb erők latbavetésével egy a romhányinál még komolyabb öszeütközést provokálni. Ezért jónak látta, hogy seregével kissé hátrább vonuljon és ott, valamivel nagyobb nyugalomban, igyekezzék csapatjait újból rendbeszedni, fegyelmezni és egy esetleges újabb erőpróbára alkalmasakká tenni. Ehhez képest seregével január 24.-én Aszód környékére vonult vissza, hadinépét a Galga patak völgyének falvaiban telepítette le, ő maga főhadiszállását Héviz faluban ütötte fel, míg Károlyi Sándort csapataival Jászberény–Monor vidékére küldte. Alvezéreivel sűrűn tanácskozásokat folytatva, nyomban hozzáfogott serege újjá szervezéséhez. Belátta, hogy az úgynevezett mezei hadakkal és általában a kuruc csapatok ama részével, amely csak ott és addig szolgál, amíg kedve tartja, nem sokra megy, ezért már január 24.-én azt írja Hévízről Eszterházynak: „Úgy látom, csakezen harcz persvadeálta nemzetünknek, hogy az német ellen reguláris had nélkül nem boldogulhatunk: melyre nézve teljes igyekezetem az, hogy aztat újonnan szaporítsuk, és fenthagyjunk inkább annak haszontalan fizetésén, az ki se harczolni nem tud, se tanulni nem akar. Az több hadak között azért az Kegyelmed dragonyos-regimentjét is, – az mely magát ezen harczon is az több reguláris hadak között jól viselte, – completálni kívánnám, és mindazon felállítandó regimenteket ezekkel egyforma ruhában öltöztetni…”
A lengyelek és svédek derekas viselkedése a romhányi csatában azt a reményt ébresztette Rákócziban, hogy talán ezek képezhetnek magvát jövendő reguláris hadseregének. „A romhányi csatából – mint Markó írja id. m. 36. oldalán – a fejedelem különben is sokat tanult. Emlékirataiban is felpanaszolja, hogy harczra készebb, tanultabb tisztikarral a csata másképpen dőlt volna el. A Thököly-felkelés idejéből származó tanulatlan tisztek közül még igen sokan szolgáltak a fejedelem seregében. Nagyon szeretett volna már ezeken túladni s helyüket képzett parancsnokokkal betölteni… E csatában szerzett tapasztalatait a fejedelem papírra is vetette s a tisztikar okulására kiadta röviddel a romhányi esemény után, azt az ismert hadiparancsát, amely nem csupán a kuruc sereg akkori szellemének megismerésére, de általában az akkori harcmodorra nézve is rendkívül érdekes ismereteket nyújt.”
Hogy egyelőre mit szándékozik tenni, azt már január 24-iki levelében megírta Eszterházy Antalnak; vagyis ő újból nem támad, de ha az ellenség őt támadná meg, nem tér ki a harc elől.
Azonban a császáriak támadásától, mint a fentebbiekből kitűnik, egyelőre nem nagyon kellett tartania, sőt egyes császári alvezérek a maguk helyzetét a kurucokénál még bizonytalanabbnak és veszélyesebbnek tartották s folyton rendelkezésre álló erejük megerősítését szorgalmazták.
Károlyi tanácsára Rákóczi a sereg újjászervezésén kívül még egy fontos teendőt vett fel programjába: Érsekújvárnak minél nagyobb élelmiszerkészletekkel való ellátását, minek érdekében eleinte egész seregét akarta sorompóba állítani és odavezetni, hanem aztán csakhamar lemondott erről a szándékáról, oda csak a lengyeleket és a rendes csapatokat küldte, míg ő maga a svédekkel a Tápió–Zagyva közébe, a „Káták”-ra ment s február 2.-án Szent-Márton Kátán ütötte föl főhadiszállását. Itt akart „fülelni”, míg az ellenség valahová, különösen Érsekújvár alá menni nem kényszeríti. S mihelyt a Duna befagy, 3000 embert a Dunántúlra szándékozott küldeni, hogy azok Győr vidékéről szintén minél több élelmet szállítsanak be Érsekújvárba. Egyébként a fejedelem seregével az egész nyarat lehetőleg nyugodtan akarta eltölteni s inkább politikai sakkhúzásokkal szándékozott kitűzött célját elérni.