Görgey visszavonulása a Vértes-hegységig.

Full text search

Görgey visszavonulása a Vértes-hegységig.
Midőn Görgey december 19-én Győrbe érkezett, már ott várta Kossuthnak hozzá intézett ama felhivása, hogy Győrt a levél keltétől, december 16-ától számítva, legalább 10 napig tartani igyekezzék, hogy ezáltal az államjavaknak Budapestről való elszállítására a kellő idő rendelkezésére álljon. Egyidejüleg Peczel is utasítást nyert, miszerint 5000 főnyi hadával keljen azonnal útra a Muraközből s csatlakozzék Győrnél a feldunai hadsereghez.
Kossuthnak kivánsága a győri megmaradsát illetőleg egyes-egyedül azon oknál fogva ment teljesedésbe, mivel Windischgrätz Mosony és Pozsony bevétele után a további előnyomulás előtt előbb a megszállott vidék lefegyverzését és megbizható polgári és katonai igazgats alá helyezését és biztosítását tartotta szükségesnek és másrészt a további hadműveletekhez a II. hadtestet is a Duna jobb partjára áthozandónak vélte. E célból december 20-án estig Pozsonynál hadi hidat veretett, melyet azonban a bekövetkezett jégzajlás annyira megrongált, hogy azt már a következő éjjel újból szét kellett szedni. Helyette az Aulich által a hullámok szárnyára bocsátott, de már a közelben megakadt régi hajóhidrészek visszavonszolását és összeillesztését határozták el, ami december 22-én hajnalhasadtáig sikerült is, amidőn a II. hadtest azonnal hozzá is fogott az átkeléshez, de még mielőtt azt befejezte volna, a hajóhid ketté szakadt, minek folytán a még hátralevő másfél zászlóaljat és 1/2 üteget kompokon kellett a tulsó partra átszállítani.
Azon feltételezés mellett, hogy Görgey az elsáncolt Győr mellett a csatát elfogadja, Windischgrätz magának erre vonatkozólag a következő harctervet eszelte ki: az arcban igen erős magyarokat saját I. és tartalék hadtestével foglalkoztatni szándkozott, mialatt a II. hadtest a tartalék-lovashadosztállyal a Kis-Csallóközön át az ellenséges jobb szárnyat volt megkerülendő, hogy ezáltal Görgeynek útja Komárom felé elvágassék; ugyane célzattal rendeltetett ki Neustädter dandára is a Nagy-Csallóközön át Komáromnak.
A támadás a kieszelt terv szerint december 27-én valóban végre is hajtatott, de miután Görgey már 26-án este az osztrák készülődések neszét vette, még ugyanazon éj folyamán otthagyta a meggyőződése szerint seregéhez mérten túlságos nagy s így védelemre nem igen előnyös győri sáncokat, melyeket e szerint az osztrákok legnagyobb meglepetésükre kardcsapás nélkül ejtettek hatalmukba.
Visszavonulását Görgey két oszlopban hajtotta végre; ő maga a sereg kétharmad részével az úgynevezett mészáros-úton Bábolna—Kocs—Bicskén át, a fenmaradó harmad pedig Gönyőn át Tatának vette irányát. A dunamenti postaút a Pozsonyból Komáromnak Budára indított podgyásznak és vonatnak volt szánva, melyet hátul Guyon ezredes parancsnoksága alatt a Pozsonyból a Duna balpartján visszavonult csapatok ama része követett, amelyeket Görgey nem szándékozott Komárom biztosítása céljából a várban visszahagyni.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir