1. Radetzky elhagyja Milanot és az Adda, majd onnan tovább a Mincio mögé a várnégyszögbe vonul. A tábornagy hadműveleti tervei.
Az ekként folyton rosszabbodó viszonyok között s mivel hamarosan a csapatok ellátása körül is leküzdhetetlen nehézségek merültek volna fel, Radetzky, nehogy a milanoi fellegvárba végkép bezárassék, március 22.-én reggel arra az elhatározásra jutott, hogy ott lévő cssapatjait az Adda mögé vezeti vissza és az összeköttetést a Verona–Peschiera–Mantua–Legnago által képzett várnégyszöggel helyreállítván és erősítéseket magához vonván, hamarosan ismét Milano felé nyomul előre.
A csapatok elvonulása március 22.-én este 9 órakor vette kezdetét és éjfél tájban minden nagyob baj nélkül teljes rendben megtörtént. Ellenben az előző, március 18-tól 22-ikéig tartó utcai harcokban szenvedett veszteségek elég súlyosak voltak; 5 tiszt és 176 ember meghalt, 11 tiszt és 230 ember megsebesült, 180 ember pedig eltűnt. Ezzel szemben a fölkelők veszteségét 424 halottra, ezek között 40 asszony és 34 gyermek és több mint 600 sebesültre teszik.
Az osztrák csapatok elvonulása után Milanoban ideiglenes kormány alakult, mely a lakosságot fegyverre szólította és a bevonulókat Lecchi, egykori napoleoni tábornok parancsnoksága alá helyezte.
Március 23.-án délelőtt 11 óra tájban Melegnago elé érve, a tábornagy vezérkari főnöke, gróf Wratislaw ezredes, csupán gróf Castiglione vadász százados és egy trombitás által kísérve, belovagolt a városba, hogy a táborozás és ellátás iránt a szükséges intézkedéseket megtegye. A városháza elé érve, egy hadonászó csoport nem kevesebbet kívánt tőlük, minthogy a tábornagy a fegyvert letéve, csapatjaival együtt fogolyként megadja magát. Wratislaw ezredes hiába igyekezett őket jobb belátásra bírni, sőt a tömeg csakhamar életveszélyes fenyegetések mellett lecsukatta az ezredest és kíséretét. Radetzky a dolgoról tudomást szerezve, lövegtüz alá vétette és megtámadtatta az ellenállni próbáló városkát, amelyben büntetésül rövid ideig tartó prédálást is engedélyezett. A menetet folytatva, március 24-ikére hajló éjjel a csapatok Lodinál az Adda balpartjára keltek át. Itt a tábornagy még riasztóbb híreket kapott az olasz felkelés terjedéséről és egyúttal azt is megtudta, hogy Velence szintén a felkelők kezébe került. Ily körülmények között a visszavonulás folytatását határozta el, hogy a várnégyszögre támaszkodva, intézze serege további hadműveleteit.
Velencében gróf Zichy Ferdinánd altábornagy volt az állomás- és várparancsnok, gróf Pálffy Lajos pedig a polgári kormányzó. A védőrség 6 zászlóaljból, 1 tüzér- és 1 hadmérnök-osztagból és a tengerészetből állott, de a gyalogság fele és az egész tengerészet olasz volt. Velencében már március 17.-én mutatkoztak a forrongás előjelei és miután gróf Pálffy e napon megkapta a Bécsben két nappal előbb kiadott császári pátenst az új alkotmányról, azt nyomban ki is hirdette. De a tömeg keveselte az abban foglalt vívmányokat. Az elégedetlenség és a forrongás napról-napra magasabb fokra hágott, míg végre március 22.-én, mely napon a tengerészek nyíltan fellázadtak, aminek a túlszigorúsága miatt gyűlölt és agyonvert tengerészeti arzenál-parancsnokon, Marinovich ezredesen kívül majdnem báró Buday őrnagy is áldozatul esett, gróf Zichy altábornagy és a fölkelők között megegyezés jött létre, melynek értelmében Velence a fölkelőknek átadatván, a császári védőrség onnan Triestbe szállíttatott el.
Velence példája nyomán nemsokára a tartomány többi városai is – Treviso, Osoppo, Palmanova, Udine stb. – a fölkelők kezére jutottak, miáltal Radetzky összeköttetése Görzön át a monarchiával megszűntnek volt tekinthető.
Közben Veronában is kitört a lázongás, ami a II. hadtesttel a velencei tartomány helyőrsége gyanánt főerejével Paduában állomásozó báró D'Aspre altábornagyot, miután Radetzkytől eddig más utasítást nem kapott, március 24.-én arra bírta, hogy csapatjaival a várnégyszög biztosítására Veronába húzódjék vissza, ahová 26.-án meg is érkezett.
Miután a szárd sereg csak igen lassan követte az I. hadtesttel a Mincio felé visszavonuló Radetzkyt, a tábornagy eleinte a Chiese mentén megállapodni szándékozott, hanem aztán mégis tovább folytatta visszavonulását és április 1.-én ereje zömével Veronába érve, ott, illetve a várnégyszögben a már ott talált II. hadtesttel egyesült. A Mincio mentén 2 dandár maradt vissza.
A helyzet, amelybe az ősz tábornagy immár belesodródott, meglehetősen kritikusnak nézett ki. Egész Felső-Olaszországból már csak a várnégyszög és a frerrarai várkastély volt a császári csapatok birtokában, amelyeknek állománya közben alaposan megfogyatkozott. Az eddigi események folyamán ugyanis 50 olasz nemzetiségű század átpártolt a fölkelőkhöz; 32 gyalog és 1 lovas század kényszeregyezség folytán a monarchia belsejébe volt kénytelen visszahúzódni s így Radetzkyre nézve egyelőre szintén elveszettnek volt tekinthető; 10 gyalog és 1 lovas század el volt vágva a hadseregtől, 7 század pedig teljesen szétszóratott. Az összveszteség ezek szerint 99 gyalog, 2 lovas századra és 6 lövegre rúgott, mintegy 17.000 főnyi állománnyal, ami a halottakban, sebesültekben és eltűntekben szenvedett veszteségek hozzászámítávásal kereken majdnem 22.000 embert tett ki.
Ezek folytán Radetzkynak április elején a következő erők állottak rendelkezésére: 22.000 ember Veronában és annak környékén; 13.000 ember Mantuában, Peschieraban, Legnagoban és Ferrarában; 3000 ember Dél-Tirolban; 12.000 ember a Mincio mentén; összesen 50.000 élelemezési létszámú ember, akikből azonban legfeljebb 28.000 ember volt mozgó hadműveletekre felhasználható.