Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
Az e korabeli nápolyi udvari élet a testi, lelki romlottságnak, elvetemültségnek és a legförtelmesebb bűnök oly rettenetes halmozását tárja elénk, hogy az ember szinte megdöbbenve és a legnagyobbfokú utálattal eltelve teszi le kezéből a különböző krónikások feljegyzéseit. A legsajnálatraméltóbb pedig a dologban az, hogy a főbűnösöket, de kivált Johannát pártfogásába vevő akkori pápa, bár elődeihez hasonlóan mindenesetre ő is a földi és égi igazság és erkölcsösség legfőbb őrének tekintette magát, nem tudott a helyzet oly magaslatára felemelkedni, amelyet az emberiség tőle méltán elvárhatott volna. E munkának kerete, tendenciája és célja kizárja, hogy az efféle, inkább politikai, kortörténelmi és etikai ügyleteket behatóbban tárgyalja, s így mindenkinek ajánlhatom, hogy erre vonatkozó ismereteit az elég bőven rendelkezésre álló történelmi és irodalmi művekből kiegészítse.*
A régi források közül legnevezetesebbek: Baluze István, Vitae paparum Avenionnensium (2 kötet, Paris 1693.), Murcatori, Antiquitates Italicae medii aevi, Petrarca, „ad familiares” című levelei. A magyar művek közül Nagy Lajos nápolyi hadjárataira nézve Pór Antal, Nagy Lajos-a, Kozics László, Nagy Lajos nápolyi hadjárata és Miskolczy István, Nagy Lajos nápolyi hadjáratai című műve (Hadtört. Közl. 1932–33.) állanak első helyen.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir