Fekvése és lakosai. Templomai. Cseh házak.

Full text search

Fekvése és lakosai. Templomai. Cseh házak.
A HAJDAN hires mezőváros, 1647-ig Abaujvármegye székelye, a hol még azután is, hogy Kassán székházat épített a vármegye, többször tartotta közgyüléseit. Az okiratok szerént a XV. század elején a pelsőczi Bebekeké volt, s az 1427-iki adóösszeirás szerént már tekintélyes nagyságu lehetett, mert 191 portát irtak össze benne. Kassától délre mintegy 30 kilométernyire fekszik, az eperjes-tokaji hegyláncz nyugati lejtőjén, a Dobogó-hegy alatt. Lakosainak száma 3130, a kik ma mindnyájan magyarok. Házainak száma 733. Postája helyben, távirója Hidas-Németi. A lakosok száma vallásfelekezetek szerint a következőleg oszlik meg: róm. kath. 1200, görög kath. 50, ág. ev. 25, ev. reform. 1580, izraelita 275. A templomok közül a róm. katholikus 1448-ban épült. A hitujitás alatt a reformátusok birtokába ment át, kiktől az ellenreformáczió alatt vették vissza. 1714-ben teljesen átalakították. Az ev. ref. templom 1786-ban épült. A templom udvarában áll Károli Gáspárnak szép bronzszobra. Az izr. zsinagógát az 50-es években épitették. Göncznek egyik történeti becsü és érdekes különlegessége az úgynevezett cseh (huszita) házak, melyek még Giskra alatt épültek. Minden ily ház valóságos kis várat képezett magas tüzfalával és lőrésszerü, apró ablakaival. A bejárat e házakba majdnem egy ölnyi magasságban fekszik, honnan könnyen ledönthető lépcső vezet az udvarra. A magas fekvésü pinczének két bejárata volt. Az egyik a szabadba, a másik a lakásba, hogy az egyik vagy másik oldalon megtámadott lakók könnyebben menekülhessenek. Mikor Giskra embereit Gönczről elűzték, minden ily házat külön kellett megostromolni. Kulturális intézményei közül felemlitendő a kath., ref. és izr. 6–6 osztályu népiskola és az 1000 öl területen fekvő mintaszerü községi kisdedóvó. Társadalmi és jótékonyczélu intézményei a „Jótékonyczélu nőegylet”, a 331szegények háza és a polgári társaskör. Van még a községnek jól jövedelmező téglagyára. A gönczi takarékpénztár teljesen kielégíti az ottani hiteligényeket. A lakosok általában földmívelést és mindenféle ipart üznek, míg a kereskedelem nagyobbára borra, gyümölcsre és gabonára szoritkozik.

GÖNCZ. – A PÁLOS-KOLOSTOR ROMJAI.
(Saját felvételünk)

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir