Györkei ütközet.

Full text search

Györkei ütközet.
A királyi vezérek Kassának az ostromzár alól történt felszabadítása után akadálytalanul egyesülhettek ugyan Spankau hadával, a rendelkezésükre álló sereg létszáma azonban még most sem közelítette meg a györkei tábor erejét, mely körülmény megfontolása után Kobb oly szövetségeshez fordult, melyhez a német vezérek lázadókkal szemben máskor nem igen szoktak fordulni: a csábitáshoz. Midőn t. i. Kobb serege október 25-én Királynépére elvonult, a fővezér biztositó levelei és ajánlatai – Barkóczy közvetítése mellett – a kuruczok táborában levő hajdukat arra birták, hogy az összeütközés kezdetén hagyják el tömegesen Petróczy zászlaját és csatlakozzanak a királyiakhoz. Az eredmény biztosítása után Kobb október 27-én megkezdte a csatát.
A küzdelem rövid ideig tartott. Midőn az elcsábított hajduk zászlaikat 118és fegyverzetöket rendenkint eldobták és a királyiakhoz pártoltak, a csúf árulás látása óriási módon lehangolta a kuruczok harczkedvét és kivéve a jobb szárnyon küzdő zempléni dandárt és körülbelül 1000 gyalogost, kik vitézül helyben maradtak és utolsó emberig felkonczoltattak, a sereg többi része futásnak eredt. Petróczy, Kende és Szepesy dandárai a Tisza felé menekültek meg, míg Szuhay és Szőts csapatai a Sajó mögött, Ónodnál ujra megállapodtak. A fogságba aránylag kevés került, kiket Kobb nyársra huzatott.
A györkei győzelem korántsem mentette meg az elégületlenek becsapásaitól a megyét. 1675-ben ujra Kassa előtt termettek és a külvárosokat fosztogatták. Egy másik csapat Tornát szállotta meg Boldogkő várát azonban siker nélkül ostromolták hat héten át és végül is elvonulásra kényszerítette őket a vár kapitánya, Becskerédi Ferencz. A következő évben Jászóra törtek, de Kassa alól ismét eredménytelenül takarodtak el.
Hogy Kassa a kuruczok gyakori rajtaütése és az őrség csekély volta daczára mindaddig a királyiak birtokában maradt, ez leginkább a város ujabb keletü megerősítésének tudható be, melyből leginkább az 1670–76-ig épült citadella érdemli meg a különös megemlítést.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir