Szepsi.

Full text search

Szepsi.
A cseh fővezér e győzelem után sem szállhatta meg Kassát, ennek fékentartása végett azonban fölépíttette a szepsi vagy moldvai várat, mire Kassa városa, országgyülési határozatra, a Semsey-család Kassa és Szepsi között fekvő caczai várkastélyát szétromboltatta, nehogy ez hasonlóképen a csehek hatalmába kerülvén, ujabb rablófészek gyanánt használtassék.
Hunyady János, Giskra térfoglalásának hirére, még az 1449. év folyamán Szepsi előtt termett, és miután a hevenyében épített erősséget rövid ostrom után bevette, Tornán át nyugatnak fordult, hogy a bányavárosokban tartózkodó cseh fővezért fölkeresse. De az akkori zavaros állapotok közt megtörése nem sikerülhetett, csak békére hajlítása. A Giskrával 1450-ben megkötött mezőkövesdi békeszerződés értelmében Kassa ujra a csehek birtokába került.
Minthogy Giskra a kövesdi pontozatok daczára sem hagyott fel a hatalma alatt lévő országrész fosztogatásával, Hunyady 1451-ben másodszor indított hadat Abauj vármegyébe és Szepsit másodízben vette ostrom alá, mely most sem daczolhatott. Giskra e hadjárat befejeztével rövid időre ugyan elhagyta az országot, de 1455-ben megint a felvidéken hatalmaskodott, – csakhogy a régi viszony V. László és cseh hadvezére között akkortájt nem igen lehetett barátságos, máskülönben nem vette volna Kassa 1457-ben a király rendeletét, melyben a várost utasítja, hogy a csehektől átvett jászói erősséget gondosan őrizze, nehogy ismét gonosz kezekbe kerülve, a vidék romlására váljék; Hunyady László megöletése után azonban Giskra ujra Felső-Magyarország teljhatalmu főkapitányaként szerepelt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir