Szinai ütközet.

Full text search

Szinai ütközet.
Ferdinánd, miután Kassa elfoglalását tudomásul vette, a bányavárosokban működő Katzianert Abaujba indította, hova különben Török Bálint magyar hada is törekedett. Ferdinándnak a város visszafoglalására mozgósított serege mindössze 3200 német lándzsás-, 500 német vértes lovas és 300 magyar lovasból állott, s Katzianer aligha vállalkozott volna e csekély népoel János megrohanására, ha ez utóbbi seregének erkölcsi értéktelenségéről, valamint több alkapitányának u. m. Dóczy, Czibak és Radics árulási szándékáról biztos tudomással nem bir.
János király az ellenség előnyomulására márczius elején elhagyta Kassát és a várostól délre – körülbelül 12 kilométernyi távolságban fekvő Szina helység közelében várta be Katzianer seregének támadását, melynek gyöngítésére, de egyszersmind nagyobb ellentállás tanusíthatása végett, állását földsánczokkal erősítette meg.

SCHWENDI LÁZÁR. (Orsz. képtár)
Katzianer márczius 20-án, úgy látszik déltájban közelítette meg János állásait és mindjárt az első rohammal hatalmába ejtette az ellenség által gyöngén megszállott szinai erdőt. Török Bálint a főállások megtámadását a következő napra kivánta halasztatni, ámde a fővezér, kinek – mint már előbb említve volt – János táborának belviszonyairól biztos tudósításai voltak, még az nap akarta János seregére a döntő csapást mérni és számitásában nem csalódott. János alparancsnokai közől Kisvárday betegség ürügye alatt távol maradt az ütközettől, Dóczy, Radics és Czibak még reggel megváltak a seregtől. Midőn Katzianer az utolsó átlalános rohamra előrevezette csapatjait, a hajduk és lengyelek kivételével, kik egy ideig vitézül harczoltak, csakhamar futásnak eredt János demoralizált serege és Katzianer a csatatér urává lőn. A szinai csatavesztés után János Lengyelországba menekült; Katzianer ellenben Kassára vonult.
Ferdinánd német zsoldosainak féktelen zsarolásai miatt azonban a felvidék rokonszenve ismét János király felé hajlott, és midőn annak időközben 110Lengyelországban szervezett és Athinay Simon vezérlete alatt 1528. derekán az országba küldött előhada Ferdinánd egyik hadosztályát, mely Serédy Gáspár parancsnoksága alatt Kassáról Athinay elé sietett, szeptember 25-én Sárospataknál megverte, az abaujmegyei várak közül Boldogkő és Regécz ujra János pártjára állottak, ki azalatt Athinayt jelentékeny sereggel követve, Zemplénmegyén át Lippára vonult.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir