Régi fellegvár.

Full text search

Régi fellegvár.
A „villa regia” Kassa volt. Fel-Kassát 1261-ben említi először egy királyi oklevél. Samphleben és Obl kassai lakosok V. Istvántól, még mint 38trónörököstől, adományul kapták Fel-Kassát, melynek határai mélyen belenyúlnak a város fölött elterülő erdőségbe, fölül egészen a Csermelypatak forrásáig. Ezen a birtokon volt a „Hoph”, a vár.
Az egykori vár nyomait máig megőrizték a falmaradványok a Hradován, mely szláv név szintén megerősített helyet jelent. Hradova fensíkján állt az épület, több udvarra osztva. Belső udvara mintegy 300 méter hosszú lehetett. Délről a majdnem merőlegesen álló sziklafal határolta; ehhez épitették terméskőből a várfalat, mely 3,20 méternyi szélességben ellipszis alakban övezte az erődöt. A falat, mely a belső várat vette körül, kerek és háromszögü tornyok erősítették. Keletről és nyugatról még egy-egy mélyebben fekvő udvar csatlakozott a belső várhoz, melyeket délről részben szintén sziklafal védett, nagyrészt azonban kőfallal voltak körülfogva. A két mellékudvar tágasabb volt a belső vagy főudvarnál.
Samphlebent és Oblt, valamint örököseiket V. István a vármegyei hatóság alól is kivette adománylevelében.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir