Szilveszter-est. Újév. Vízkereszt, gyertyaszentelő.

Full text search

Szilveszter-est. Újév. Vízkereszt, gyertyaszentelő.
A ki Szilveszter éjjelén álmodik valamit, az az álma beteljesedik, akkor is, ha idegenben álmodta. (Baja.) Szilveszter estéjén a leányok gombóczot főznek, s papírszeleten a kedveseik nevét rejtik beléjök. A melyiknek a gombócza először vetődik fel a víz színére, az kéri meg a kezüket, vagy legalább is az szereti őket jobban a többinél (Zenta.) – A ki mit csinál újév napján, az az év minden napján azt teszi (Szabadka.) Ugyanaz nap estéjén annyi fát vigyen a leány a szobába, a mennyit át tud nyalábolni. Ha a fa páros számú, akkor még abban az évben férjhez megy, ellenkező esetben nem (Bácskertes.) Újév napján megvárják az éjfélt. Mikor az óra üt, háttal az ajtónak leűlnek, jobb lábukról lehúzzák a papucsot s azt fejük felett hátra dobják. Ha a leesett papucs orra kifelé áll, még abban az évben elhagyja a házat, ha befelé, otthon marad. Ha e nap kora reggelén zsidó jő legelőször a házba, akkor egész éven át a szerencse is lakója lesz, de ha öreg asszony toppan be legelsőnek, akkor szerencsétlenség üt benne tanyát. – 5. Vízkeresztkor, kiskarácsony napján (jan. 6.) a háromkirályok járnak fehér ingben, régi szitakarimából készűlt forgó, néha a németek kirúgó csillagával (Óbecse), erősen kolompolva és énekelve házról-házra. (Dávod, Baracska, Jánoshalma, Mélykút, Csantavér, Topolya, Bácskertes, Kossuthfalva, Doroszló, Gombos, Temerin). – 6. Gyertyaszentelő (febr. 2.) napján, ha a nap a papot az oltárnál éri, akkor még negyven napig hideg lesz.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir