Telepítések.
Telepítések.
A vármegye magyarságának elhelyezkedése újabbkori eredetű és telepítésének történetével összefüggő. A tatárjárás után Bács és Bodrog vármegyék sík földje lassanként benépesűl. A mohácsi vész előtt a két vármegye lakossága majdnem kizárólag (esetleg kún, besenyő, bolgár eredetű) magyar. De a XVI. századtól kezdve sok csapás éri. Az 1514-iki pórlázadás is csökkenti a vármegye magyar lakosságának számát, de a rákövetkező háborúkban a mai bácsmegyei síkság a felvonuló török hadtestek országútja, melyet rövid idő alatt sivataggá változtattak. Egy 1522-iki tizedlajstrom Bács vármegye öt kerületének 94 községét említi, a melyek közűl ma már csak 17 áll fenn. A többi vagy nyomtalanúl elpusztúlt, vagy pedig csak nevük maradt fenn, legtöbbször megváltozottan, sokszor nemzetiségi falvak pusztái, erdei, vagy dűlőnevei gyanánt.
Ugyancsak az 1522-ik évi összeírásnak kétezer családneve, három szláv kivételével, mind magyar. – De a sivatag terület még a XVI. században újabb irtó támadás színhelye: a pusztítást tovább folytatja Cserni Jovan bandája. A török okkupáczió (1542–1687) idejében a két vármegye községei a szegedi szandzsák hat náhijében oszlottak el. A falvak kicsik, úgy hogy a XVI. század utolsó éveiben az adózók száma egy helyütt sem éri el a kilenczvenet, a mohamedán lakosságot nem számítva, mint a mely fejadót nem fizetett, de különben is leginkább csak a középpontokban (Baja, Zombor, Szabadka, Titel) lakott. Az adózók között még sok a magyar, de ezek inkább kivándoroltak, úgy hogy a vármegye területét, egynehány csehet nem számítva, szerbek és mohamedánok lakták. Bár a mohácsi vész előtti utolsó évtizedben is találunk néhány szerbet a Bácskában, de ez időben egyre jobban szaporodik a számuk mindenfelé, a merre a török fegyverek előnyomúlnak. A gunyhókban lakó, csordái után csatangoló népelemmel a telepítések korában a két vármegye területén mindenfelé találkozunk, úgy hogy a mikor Savoyai Jenő zentai győzelme után (1697) megindúl a nagy arányú telepedés, a vármegyék lakossága már jórészt szerb.
Még a zentai csatát megelőzőleg telepednek le a bunyeváczok és sokaczok (1687), a Csernovics szerbjei (1690–91); a passzaroviczi béke (1718) után vándorol be a szerbség és sokaczság zöme, s azután 1733-ban megindúl a magyar telepedés sora, egy évvel megelőzvén a német kolonizácziót, s elér a XIX. század második tizedéig. Az első magyar telep a vármegye éjszaki részén Jánoshalma (Jankovácz). Gombos Gábor, a bácskai kincstári jószágok adminisztrátora, még 1731 április 28-án Bécsben kelt iratával megengedi, hogy a Jankovácz nevű kamerális pusztát katholikus magyarok megszállhassák. A pusztának akkor már voltak szláv lakosai. Jankováczról népesűlt be idővel Mélykút (1776), Kisújszállás, Tataháza (1776), Madaras (1789) tehát az a terület, mely a vármegye magyarságának ma is egyik tömörülési pontja. Egy évtizeddel később, 1743-ban telepűl zalai és somogyi magyarokkal Bezdán. 1748-ban Tolna, Baranya, Veszprém és Somogy vármegyékből szabadon költöző lakosok, Losonczy nevű követjük útján kérik a magyar királyi kamarát, hogy a Bács vármegyében levő kincstári jószágok néhány pusztáján letelepedhessenek. A királyi kamara tanácsa 1748 szeptember 10-én Pozsonyban kelt levelével Paka, Merkopnya, Sterbácz és Bezdán nevű praediumokat jelölte meg hatvan sessióban, kikötvén, hogy a beszállandó lakosok mindnyájan magyarok és pápisták legyenek. A rákövetkező évben (1749) betelepűlnek Kula, továbbá somogyi és baranyai magyarokkal 324Baracska és Bátmonostor dunamelléki községek. A magyarok letelepülésének lefontosabb mozzanata a Tisza-mellék benépesűlése a XVIII. század közepén. Legnagyobbrészt jász rajok népesítik be Magyarkanizsát (1750), Zentát (1755), Ádát (1760), Óbecsét (1767). Településüket a királyi kamara intézte az előbb kizárólag szerbektől lakott nagyhatárú községek benépesítése czéljából, midőn a Tisza-mellék katonai sánczaiban lakó szerbek 1751 után az újonnan szervezett végvidékekre, vagy Oroszországba elvonúltak. Közbűl 1750-ben telepíti Grassalkovich Antal Topolya pusztát, 1752-ben pedig Nemesmiliticsre és 1756-ban Újdoroszlóra kerűlnek, az utóbbi helyre a dunántúli vármegyékből, katholikus magyarok. 1767-ben népesűl be magyarokkal Petrovoszeló (Péterréve), 1776-ban Martonos. Immár II. József korában telepűlnek a vármegye derekán elhelyezkedett református magyar községek, a nagy német kolonizáczióval egy időben, 1786-ig. 1785-ben Feketehegyre, a kincstári pusztákra 250 református kún család telepszik Kúnhegyesről s kisebb részben a hevesmegyei Tiszaburáról. Egy évvel később (1785) Tiszaroffról és Tiszaderzsről, 1787-ben pedig Tetétlenről telepszik református kún népesség Pirosra. Kossuthfalva pusztáit, ugyancsak 1786-ban, hasonlóképen református kún népesség szállja meg Karczagról, Nagykúnmadarasról és Jászkisérről. 1786-ban telepűl Pacsér a Nagykúnságból, nevezetesen Kisújszállásról és Törökszentmiklósról átköltözött 200 református magyar családfővel és hozzátartozóival. 1783-ban telepszenek szerbek helyébe Temerin magyar lakosainak ősei Pest, Heves és Nógrád vármegyékből; 1805-ben népesűl be magyarokkal Mohol, 1806-ban Bácsföldvár. A nagyobbméretű telepedés ideje lejárt. Kisebb rajok a XIX. század elejétől kezdve el-elszálltak még egyik-másik helyre, de e században már családonként folyik a népmozgalom, a maga folytontartó módján, egyik községből a másikba. A század elején Újvidék református vallású magyar lakosai szállingóztak a városba, nem telepűlési rajokban, hanem a városi élet soknemű megélhetési föltételeitől vonzatva, szórványosan és az ország különböző részeiből, leginkább azonban Piros, Feketehegy, Kossuthfalva és Pacsér környékéről. A század legelső éveiben Rigicza (Regőcze) új birtokosa a szomszéd Pest vármegyéből, Tatárszentgyörgyről és Miskéről telepít községébe magyarokat. Bajára Komáromból kerűlnek fa- és gabonakereskedő református lakosok. Kuczora magyarsága és Sajkásgyörgye lakossága is így szivárog be a tiszamenti községekből. Borsod magyar népe hasonlóképen a környékbeli falvakból verődött össze, Tiszakálmánfalva népessége 1884 óta, a mikor a kincstári erdők helyére telepűlt, szintén a környékbeli magyarságból kerűlt ki. A városok (Zombor, Baja, Szabadka) magyar lakossága azonban leginkább idegenből magyarosodott meg.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
