Ünnepi szokások.
Ünnepi szokások.
Nagy ünnepek, minők a karácsony, húsvét, mint mindenütt, itt is a gyermekek ünnepe. Ekkor az örökzöld fenyőfa helyett, mely a régi otthonban díszlett, a szegényebb osztály a kökényfa ágát díszíti fel gyertyával, almával, dióval. Húsvétkor a pirosra festett húsvéti tojásnak csinálnak a zöld lóherében fészket, melynek látásán a kicsikék szemei az örömtől csillognak.
Midőn a tavasz beköszönt, s a délibáb űzi játékát, a legeltető gyermeksereg utána fut, torkaszakadtából kiáltva: „Spiegele, Spiegele husch, – Weiter von Busch zu Busch.” – (Tükröcske, tükröcske huss, Bokortól bokorig fuss!)
Ha meg a vándorgólya nagy és hosszú útjáról merengve tér haza, a fiatal gyermeksereg rázendíti: „Storche, Storche, Schnäbele – Mit de lang Heugäbele…” – (Gólya, gólya, gólyacsőr, – Vasvilla-lábod nyakig ér…)
359Aratás idején, kévehordáskor, keperakáskor újból megered a dalolási kedv: „Regnet der Wétz dem Bauern uff’n Hut, – Dann ischt die Ernt’gar reich und gut.” – (Ha a búza a gazda kalapjára húll, az aratás bőven fizet.)
Ha eljő az ősz, a kikerics elvirágzott s közeleg a tél, és a szél maga előtt hajtja a száraz kórókat, akkor a vén pásztor azt mondja: „Kóró? Igen, nappal kórónak nézi az ember, de éjjel akárhány turbánt és törökfejet láttam már közöttük, tele van velök a mező s ha az éjjel hollószárnya elterűl a föld felett, titkon, csöndben kijönnek regélni rég elmúlt, harczterhes időkről.”
Azalatt a faluban vígan vannak az emberek. Szól a fúvós muzsika s vígan ropják a fiatal párok a tánczot.
„Kerweih” (búcsú, templomszentelési emlékünnep), ez a szó felvillanyozza a falu apraját-nagyját. „Kerweih’im Himmel und auf Erden” (búcsú égen s földön) mondogatják. Ez ünnepet rendszerint a Szent Mihály-napját követő hetekben tartják meg. A midőn már a mezei munkát mindenütt befejezték, a hombárok telve vannak Isten áldásával s a pinczékben erjed az idei bor, akkor az egész helység készűl a Kerweihra. A gyermekek új ruhát, czipőt kapnak, a házakat kívűl s belűl kitakarítják s befestik s az egész német ház ünnepi díszt ölt. Közelről s távolról eljönnek az ismerősök, barátok, rokonok. Vígan dalolják: „Drei Tag, drei Tag, gehn mer net Hem” (Három nap, három nap nem megyünk haza…) A „Szent Mihály kenyerét”, a „Küchelchet” (kalács) hosszában a termékenység jeléűl meghasítva, mindenütt sütik. Becsülettel megfelelnek a libának is, s nem is találni e napon oly konyhát, a hol a sütőkemenczében a „Márton madara”, t. i. a liba nem énekelne. Azután „úszni” akar s bizony nem átalanak e napon a szomjúságon felűl is egy-két-kilencz pohárkával felhajtani. Az esteli táncz azután újra kijózanít.
Szent Mihály napjának különben is fontos szerep jut. Ezen a napon fizetik az egyházi hivatalnokoknak, s községi alkalmazottaknak, a régi szokás szerint, a terményilletményeket. Ha zivatar jő Szent Mihály napján, azt mondják: „Donnert der Michel, – viel Arbeit die Sichel.” (Ha mennydörög Szent Mihály, Sarlóra nagy munka vár.)
Majd meg a fonókra kerűl a sor (Spinnstub), hol víg terefere s komoly mesemondás járja. Újév persze a jó-kivánságok ideje. Vízkeresztkor (három király) a bethlemesek járnak házról-házra. A húshagyó kedd falun nagy vígalmak napja. Itt-ott divatban van még ma is az álarczos menet, mely abból áll, hogy a fiatalság tömegben megindúl afelé a ház felé, a melyben eladó leány van s a ház előtt rákezdi a „Hannagel han, Fastnacht geht an”… kezdetű nótát, melyben bort és kalácsot kérnek.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
