Testvéresülési ünnep.

Full text search

Testvéresülési ünnep.
Húsvét hétfőjéhez egy hétre a temetőben ismét jellemző népszokás gyakorlását láthatjuk. Ez a testvéresülés ünnepe (druzsicsalo). Ekkor szokták ugyanis a szerbek a sírt fölhantolni s ekkor a fiatal emberek és nők a temetőben összegyűlnek, koszorút fonnak. Azok, kik egymás iránt vonzalommal viseltetnek, egy koszorút fonnak, azzal egymást átövezik, megcsókolván egymást, testvériséget (pobratimsztvo, poszesztrimsztvo), azaz egymás iránt való örök hűséget esküsznek. Ez a testvériségi fogadás nem sarkallik ugyan a vallásban, mindazonáltal vallásos színezettel bír, mert Isten és Szent János nevében történik. Példáúl ha két jó barát ily szövetségre akar lépni, aziránt a templomban ünnepélyes fogadást tesznek s a pap megáldja szövetségüket. Szokás továbbá, hogy testvérűl azt választja a szerb ember, a kiről álmodott, vagy a kitől segélyt kért. Az ily fogadott testvérek egymást választott testvéreknek (pobratim, poszesztrima) nevezik. E testvéresűlés, (testvéri szövetség) történhetik a férfiak és nők között egyaránt, sőt fogadott atyát (poscsim) és anyát (pomájka) is választanak. Az ily testvérek kötelessége egymást mindenben segíteni; de e testvéri kötelék egy esztendő múlva feloldható s ekkor új frigy köthető. E testvéri frigy szent s ha a szerb fogadott testvérére esküszik, esküjében nincs kétség. A ki a pobratimsztvót megszegi, azt, a szerb nép hite szerint, a boszúló ég valami nagy szerencsétlenséggel sújtja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir