Ujabb építkezés s a mai város.

Full text search

Ujabb építkezés s a mai város.
A város az új alakulással fejlődése igazi útjára lépett. Most tervezik monumentális városház építését 400,000 korona költséggel; nagy vágóhidat 50,000 koronás terv alapján; városi vízvezetéket, nagyobb arányú r. kath. templomot akarnak építeni, s villamosvilágítással és aszfalt útburkolattal látni el a várost.
Az új kath. templom építése, özv. Tóth Pálné Tukacs Terézia áldozatkészségéből, most veszi kezdetét. Az építtető családi sírboltját is magába foglaló templom, a Szent István-utczában, góth stílben épűl 90,000 kor. költséggel.
319Különben a város ma is csinos és kellemes benyomású s lakosainak szükségleteit jól elégíti ki. Van a városban 15 igen bővizű ártézi kút, melyek közűl egynek a vize, azaz a vízzel együtt a csőben feltörő gáz kékesrózsaszínű lánggal ég, szem- és gyomorbajoknál, csúz- és köszvényes bántalmaknál, nyílt sebeknél való gyógyhatásáról a nép valóságos csodákat beszél; a vegyi vizsgálatot ugyan még csak a legközelebbi jövőben ejtik meg, s ha ez a víz gyógyhatását előreláthatólag igazolja: – ez a kút sok szegény betegnek fogja visszaadni egészségét.
A város alatt van Magyarkanizsa gyönyörű népkertje, kitűnő faiskolával és virág-kertészettel egybekötve, mely a modren műkertészet minden igényeinek megfelel s a legkényesebb ízlést is kielégítheti. Díszes séta-útjai, angol kertjei, virágköröndjei és árnyas ligetei a legkellemesebb benyomást teszik s versenyezhetnek bármely más város üdülő helyével.
A város határában öt vasúti állomás van: Magyarkanizsa, Adorján, Paphalom a szeged–zentai és Orom meg Völgyes a szabadka–zentai vonalon. Van gőzhajó-állomása is. Nagy forgalmú postája és két országos vásárja is van.
A városnak határa is népes, sűrűen vannak tanyák s Adorjánhoz közel egész teleppé nőtt Oromhegyes, a melynek ma 300 lakosa van és Adorján leányegyháza.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir