Tavak.

Full text search

Tavak.
E mondhatni időszakos „baráknál” sokkal nagyobb fontosságúak azok a kisebb-nagyobb tavak, melyek a vármegye területén a vízjárta helyeken, a folyók árterén és a homok borította részeken előfordúlnak. Lősz-területeken a már többször említett ok miatt nem keletkeznek, tehát főleg a vármegye éjszaki és nyugati részére szorítkoznak. Czirbusz ezeket a tavakat, melyek majd egyenkét fordúlnak elő, mint például a Palics-tó, majd csoportosan, mint pl. a Mosztonga-ér 11folyós tócsái, felemás tavaknak nevezi, mivel csekély mélységük inkább laposan behorpadt vápáknak, mint tófenekeknek mondhatók s így már a rónavizek típusára emlékeztetnek. Valamennyien zárt tavak, hiszen párolgásuk annyira ellensúlyozza a beléjök ömlő, illetőleg bennük összegyülemlő vízmennyiséget, hogy a fölös víz levezetése szükségtelen, miért is lefolyástalanok.
A vármegye területén előforduló ilyen tavak vizüket nem annyira a csapadék révén kapják, hanem inkább az úgynevezett „talaj-víz”, a „földárja” útján; ez tartalmazza oldott állapotban azt a nagymennyiségű szíksót is, a mely a tó kiszáradása esetében a tómedenczét fehér lepelként borítja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir