A csendbiztosi intézmény.

Full text search

A csendbiztosi intézmény.
Lényegében történeti adat ugyan, de jórészt a vármegyei törvénykezés szempontjából, a szabadságharcz alatti bácskai csendbiztosi intézmény bámulatos tekintélyére és fontosságára is élénk világot vető, jelentékeny mozzanat a következő. Mint a Délvidék általában, úgy Bács-Bodrog vármegye is lángba borúlt. Izzott a levegő köröskörűl; a fellázadt szerbeknek egy bőséges csapata, kaszákkal felfegyverkezett serege már túl a Tiszán, a Bánságban táborozott. Ekkor, – mint a vonatkozó feljegyzésekből olvassuk, Baderlicza uram, egy tömött erszényű bácskai szerb földbirtokos, hogy ezt a bánsági fölkelő-sereget minden erejével támogassa, a Tiszán át éjtszakánként roppant titokzatossággal, mindennemű élelmiszereket szállítatott át részére. Hogy-hogy nem, talán valamely jól alkalmazott besúgás következtében, kipattant a nagy titok s az illetékes körök hivatalosan is tudomást szereztek a Baderlicza uram turpisságáról. Bieliczky Menyhért, Zentának akkori kiváló ügyességű csendbiztosa, rövidesen kézre kaparította a gazdag földesurat. Mindjárt el is kísérte Óbecsére, hol a rögtönítélő bíróság habozás nélkül kimondta rá a szentencziát: Baderlicza uramnak, mint haza- és nemzetárulónak, kétségtelenűl beigazolódott bűncselekményeért életével kell lakolnia. A bitófánál azután emlékezetes és nem várt jelenet történt. A töredelmesen bűnhődő nábob a vesztőhelyen e szavakat intézte a teljhatalmú csendbiztoshoz:
– Az Isten áldjon meg! Te, mint magyar ember, hazafiasan cselekedtél. Itt vannak az ékszereim, átadom neked s csak arra kérlek, őrizd meg azokat gyermekeim számára!
És a magával hozott ékszereit átadta Bieliczky Menyhértnek.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir